keresés menü

Francia lányok importálják a lúdbőrt jövő héten Budapestre

Nem kell sem Adele néven születni, sem hatalmas marketinggépezettel megtolva, sem pedig Grammyval megdobálva lenni ahhoz, hogy kimondhassuk valakiről: ő egy jó énekesnő. A jó énekesnő ismérve az, hogy ülsz, hallgatod, és belezizeg a tarkód. Ha meg rögtön hárman is vannak egymás mellett, abból különleges, megismételhetetlen pillanatok születhetnek.

Ezek a lányok itt, akiknek mást nem is kell tenniük a cidriztetésért, mint egymás mellé állniuk és bekapcsolni a mikrofonjaikat, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében szerdán jönnek a Dunára, és pontosan erre a varázslatra képesek.

Ja, amúgy persze kicsit a mashupokból élnek, de mi bajunk lehet ezzel, ha valaki így képes újraértelmezni a Lean On-t?! Meg is érdemelték a 78 milliós nézettséget:

Amúgy pár hónap eltéréssel Lucie, Élisa és Juliette is 1993-ban született, mindhárman a Párizs közelében található Saint-Denis-ben nőttek fel. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, és már nagyon korán szenvedélyükké vált a zene, konzi, énekórák a Maîtrise de Radio France-ban, szóval jól meg lett ez alapozva.

Jól meg is érdemelték, hogy nemrég már Pharrell Williams előtt melegíthettek, aztán a Cannes-i Filmfesztivál záróceremóniáján léptek fel. Tavaly pedig elkészült a saját szerzői album is, saját dalokkal. Mondjuk ezzel: