Mutatjuk, mennyi mindent magaddal vihetsz a pelenkázótáskában!
Talán vannak itt olyanok, akik emlékeznek arra, amikor a Fort Romeau néven alkotó producer cikket írt (!) a FACT-be a slow listening fontosságáról.
A zenész-szerző ebben felhívta a figyelmet arra, mennyire rossz irányba ment el a zenefogyasztásunk – rábökve mutatóujjal az olvasóra is, hogy helló, valószínűleg nálad is még minimum négy böngészőlap van megnyitva, plusz két Facebookos csetablak és egy felénél megállított YouTube-videó, miközben a Spotify-ról szól valami. A figyelmünk soha nem volt ennyire töredezett, mint ezekben az újhullámos, de információkkal rogyásig betemetett időkben, ezért is fontos például, hogy a vinyl még életben van,
mert ott nem ugrálunk annyira könnyedén az album elejéről annak közepébe.
Három évvel első lemezének (Kingdoms) megjelenése után pedig mintha ezt az üzenetet az Insides-ba is belecsempészte volna.
Az új album még alaposabban felépített, mint elődje. Kezdve azzal, hogy több trekk is elhagyja a dj-barát dobokkal indulás formuláját, és folytatva ott, hogy az egyik pillanatban a chicagói tradíciókat, a másikban meg a skandináv slo-mo-cosmic színteret megidéző hangzások egy sokkal érettebb (komolyabban vehető?) outputot eredményeztek. Olyat, amire még elmojitóznának a fashion streeten dolgozó lányok a Balaton Soundon, de már beszüremkednének a LÄRM-ben pultot támasztó elitisták is.
Vannak itt persze ismerősen hatásvadász módon vágott basszusdombocskák, és a kiszámíthatósággal sem bánt szűkmarkúan az emberünk, de amikor egy zenéből eltűnnek az ütemek a felénél, hogy a helyére szörfözzön néhány rétegnyi, csillagporban kavargó szintetizátor, akkor úgyis rájövünk, hogy semmi okunk a haragra.