Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Ugyan a Pitchfork működésének csúcspontja az 1995-ös alapítástól kezdődő 10-15 év voltak, ekkoriban vált az oldal a legfontosabb trend- és ízlésformáló zenei médiummá. Azt túlzás lenne állítani, hogy bármilyen rossz megítélésű zenei divatot el tudtak volna fojtani egy-egy vitriolos írással, az viszont tuti, hogy sok zenekar köszönheti nekik a felemelkedésüket.
Mivel az utóbbi években nem alakult ki olyan zenei médium, ami merőben új szemléletet hozott volna olyan erővel, ahogy anno a Pitchfork tette, ezért továbbra is a legfontosabbak egyike tudtak maradni. És még mindig, vagy legalábbis a Metacritic kritikaátlagolása mellett az ő értékelésük a legfontosabb egy-egy új lemez esetén.
Mivel a működésük során a tegnapi napig mindössze 11 darab 10.0-es (egy tizedes pontosságig, tehát gyakorlatilag százas skálán pontoznak) értékelést adtak, és ebből is öt a korai években írt kritikát töröltek és újraírtak – szóval ezért 10.0-es értékelést kapni igen is hír a mai napig.
Ennyi. A Pitchfork szerint 1995 óta ez a hat lemez érdemelt maximális 10.0-et. És ehhez csatlakozott most, Kanye West után tíz évvel, 2020-ban:
Fiona Apple (nyitóképünkön) és az ő ötödik, Fetch the Bolt Cutters című albuma
A Jenn Pelly által jegyzett jó hosszú méltatás nagyobb részt az album tartalmi oldalára, a dalszövegekre fókuszál, ahol a gimis szívatásoktól kezdve a nemi erőszakon át a női lét megannyi stressze megidéződik Fiona Apple korábbi anyagainál sokkal karakánabb attitűddel.
Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy Fiona Apple milyen szabadsággal von be bármilyen eszközt az avantgárddal is kacérkodó zongoramenetekre felhúzott új dalaiba – legyen az tapsolás, falon dobolás, vagy akár kutyaugatás.
Azzal, hogy sose hangzott még így semmi, csak annyira tudunk egyet érteni, hogy semmi se hangzik _pontosan_ ugyanúgy, gondoljunk csak a Fiona Apple-nél egy évvel fiatalabb francia Camille Music Hole-jára ez esetben. Azt viszont tényleg adjuk, hogy
“A Fetch the Bolt Cutters a mindennapok őrül szimfóniája.”
Mert hiába érződik kicsit, hogy most amikor már a klipdalok sokkal fontosabbak, a Pitchforknak azért már illet egy 10/10-zel illetni egy lemezt, némiképp legitimálva, hogy érdemes még lemezkritikákat írniuk, az mindenképp igaz, hogy Fiona Apple ezt nagyon eltalálta.
És különösen örömteli, hogy ez a kilencvenes években még tinédzserként feltűnt, majd sokéves lemezközi szünetekkel szaggatott, mindenféle függőségekkel nehezített két és fél évtized után minden korábbi – amúgy egyaránt jól fogadott – munkáját felül tudta múlni az idén 43 éves dalszerző-énekesnő.
Hogy pedig minderre kiosztanak egy kicsit talán eltúlzott 10.0-át valahol Amerikában, az nem csak simán belefér, hanem örülünk is neki.