keresés menü

Csevejtémák hétvégére #01 – poprock lemezt ad ki Ferenc pápa!

Azt már eddig is tudtuk az aktuális katolikus egyházvezetőről, hogy meglehetősen szabadelvűen és emberien gondolkodik. Kezdve azzal, hogy az apostoli paloták pápai lakosztálya helyett egy apró vendégházat választott lakhelyéül, odáig, hogy a melegek kapcsán kijelentette: “ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”

Most viszont olyasmi történt, amit ha valaki mesél nekem, kiröhögöm. De hát a Rolling Stone írta meg, és ki vagyok én, hogy ítélkezzek a szavahihetőségükről? Azt írják, Wake Up! címmel egy teljes lemez érkezik őszentségétől novemberben, a Vatikán beleegyezésével, és azon a pápa reménnyel és hittel átitatott üzenete hallható majd.

Mégpedig pop-prog-rock köntösbe bújtatva.

Aki kételkedik, az nézzen rá erre az oldalra, ahol már lehet előrendelni, aztán meg hallgasson bele az első felvételbe:

Wake Up! Go! Go! Forward! munkacímű opuszban azt hallhatjuk, amint Ferenc egy dél-koreai hallgatósághoz szól angolul (tavaly rögzítették a szöveget), a zenei körítés pedig a magasba csapó villanygitárokkal és felharsanó trombitákkal a nagyon is menő kategóriában emlegetett kanadai Godspeed You! Black Emperor zenekar stílusára emlékeztet.

Don Giulio Neroni művészi vezető és producer nem először segít egy pápának zeneileg, II. János Pálnak és Benedeknek is dolgozott, és azt mondja, most is igyekezett idomulni az egyházvezető személyiségéhez, amit Ferenc esetében olyan hívószavakkal lehet leírni, hogy párbeszéd, nyitott ajtók, vendégszeretet. A producer mindehhez Tony Pagliuca zenészt kérte fel, aki a hetvenes években egy Le Orme nevű progrock bandában csapatta. Valahogy így. És ő nagy lelkesedéssel elfogadta.

Alig várjuk a mértékadó zenei szaklapok kritikáját novemberben! ;D ;D ;D