keresés menü

EP premier: DJ Slow – Beatology

Akik péntekenként idekavarodnak az oldalra, azoknak feltűnhetett, hogy ez a nap általában a hétvégére rákészítő podkaszt napja. Most mégsem egy “szimpla” mixszel tervezzük lekenyerezni a Vájtfülű Magyarországot, hanem!

Zsigri Bálint, azaz DJ Slow legújabb hanganyagát tehetjük közzé, ráadásul elsőként a magyar internetugaron. Bálint már régóta az egyik bebetonozott tartóoszlopa a budapesti soulful beatek rajongói és készítői közösségének – nem mellesleg neki köszönhető például ez az Akkezdet Phiai alap -, és ennek előzményei is voltak: 1999 környékén egy garázszenekarban kezdett dobokat püfölni, majd Jeszenszky Györgynél tanult, később pedig napokat töltött el a számítógép előtt, de nem játékkal vagy fórumos szájkaratéval, hanem groove-ok gyúrásával.

Fotó: Mango / MDL

Ma pedig ott tartunk, hogy a 2008-as Morphology, a 2009-es Spaceology és a tavalyi One.Zero után itt van a legújabb szóló (nem, csakazértsem merészkedünk bele az alkotó nevével való szójátékba) eresztés, a Beatology, egy végtelenül nyugodt, matracon ringatózó, mező közepén fekve füstölgő, absztrakt beat EP. Amiről ő ezt mondta:

“Januárban hazaköltöztem Bécsből, ahol addig melóztam és egyedül laktam. Amikor hazajöttem, egyből rengeteg ember vett körül, de a kinti nyugi még bennem volt, és nem hagytam, hogy elkapjon a cséphadaró. Ezt írtam ki magamból.”

Hát akkor tessék hallgatni tüstént, csak itt, csak most, legalábbis egyelőre: