keresés menü

Emberek, grájmosok! Itt a Skepta-film előzetese

Nem nagyon kérdés, hogy Skepta a brit urbánus zenék nemhivatalos nagykövete. Persze ezen jó sokat dolgozott, hiszen már a kétezres évek eleje óta benne van az iparban – harmincnegyedik életévét koptatja -, a robbanás pedig tavalyig váratott magára. Mára viszont ő az első angol MC, aki a dubstep-grime szubkultúrából kitörve feltházas koncerteket hoz össze már Amerikában is.

Szép sikersztori ez, meg is érdemelt egy dokumentumfilmet, amiből pár snittet most megosztott a Beats 1 és az Apple Music. A Greatness Only-ban nem csak ő, de hozzá közel állók is mesélnek majd róla. És Pharrell Williams is!

“Úgy érzem, kiválasztott vagyok, de én választottam ki magamat” – kezdődik erős felütéssel a trailer. Remélhetőleg a film sem lesz gyengébb, december 19-én premier kizárólagosan az Apple Musicon, már lehet beírni a naptárakba!

Tűz tartalom 🔥