keresés menü

Egy magyar zenekar, ami úgy vág neki az útnak, mintha Los Angelesben lennénk

A coldwave-et shoegaze-zel összejátszó Dead Paths annyira új zenekar a térképen, hogy mi is csak a crowdfunding kampányuk kapcsán találkoztunk velük. Egyelőre mindössze néhány – egyébként bíztató –  demórészlet hallható tőlük SoundCloudon. Ők mégis úgy gondolták, megpróbálják magasról indítani a show-t. Mi pedig megkérdeztük tőlük, hogy miben látják a siker kulcsát, hogy tervezték meg a kampányt. Tanulságos beszélgetés következik egy talán naiv, de kockázatmentes próbálkozásról.

Urbplyr: – Miért döntöttetek úgy, hogy közösségi finanszírozásból próbáljátok meg elkészíteni az első lemezeteket?

Nagy Zoltán: – Mióta elkezdtük a projectet, éreztük, hogy a napi kötelező elfoglaltságok miatt nagyon lassan haladunk, és bár DIY attitűddel elég sokáig el lehet jutni a számok kivitelezése terén, de a továbbhaladáshoz szükségünk lenne támogatásra. A legnagyobb segítség persze az lenne, ha elég időt tudnánk szentelni a számok végleges kidolgozására és felvételek lebonyolítására. Emiatt gondoltuk, hogy belevágunk az Indiegogo-projektbe, hogy ha esetleg összegyűlne a pénz, pár hónapot csak erre tudnánk szentelni, szakemberek segítségét igénybe véve a munkálatok során.

UP: – Nekem az a tapasztalatom, hogy általában ez azoknál a zenészeknél működik, akiknek már van közönségük. Ti viszont relatíve új zenekar vagytok. Mi az, amire alapozni tudtok?

Takács Rajmund: – Sokat böngésztük a különböző crowdfounding oldalakat és úgy láttuk, hogy azért jócskán akadnak bandák, akik a debütalbumukra gyűjtenek, és egy részüknek össze is jön – ráadásul nem csak fősodorbeli országokból. Így mi is felbátorodtunk. Persze egy ismert bandának sokkal könnyebb a dolga, már csak a rajongók miatt is, de úgy éreztük, talán mi is labdába rúghatunk. Sokszor meglepődtünk, hogy stílusban és minőségben is mennyire változatos cuccok futottak be. A siker kulcsa nagy részben inkább a közösségi médián múlhat. Hogy sikerül-e megtalálnunk a célközönségünket, vagy éppen nekik ránk akadni.

UP: – A célként kitűzött 5000 dollár (majd’ másfél millió forint) egyszerre tűnik soknak és reálisnak. Mennyire gondoljátok komolyan, hogy ezt eléritek?

NZ: – Hosszas mérlegelés előzte meg az összeg kitalálását. Egy debütalbumra az körülbelül ennyit kérnek a bandák az oldalon, pedig, lássuk be, egész más eséllyel indul útnak egy együttes mondjuk Los Angeles-ből, mint Budapestről.

Ez elsőre talán soknak tűnhet, – főleg magyar viszonylatban, – de mivel az oldal és a magyar adózási rendszer elég sokat lehúz a tortából, a beígért pakkok teljesítése után, a pénz fele sem marad meg, amit felhasználhatunk. Így meg már annyira nem is tűnik irreálisnak a cél. Hogy összejön-e, az egyelőre a jövő zenéje, de akárhogy is alakul, veszteni nem veszthetünk.

UP: – A digitális és fizikai formátum beárazásánál (25, illetve 50 dollár) milyen szempontokat vettetek figyelembe? Sok ez lemezért, vagy itt inkább magán a támogatáson van a hangsúly?

TR: – A digitális anyagoknál inkább a támogatáson van a hangsúly, a fizikai formátumoknál és a merch-cuccoknál már kevésbé. Próbáltuk úgy összeállítani a csomagokat, hogy a támogatásokért kapott kisebb-nagyobb ajándékok minőségén és mennyiségén is tükröződjön, hogy mennyire hálásak vagyunk a támogatóknak. Ugye, azzal is számolni kellett, hogy egy CD, póló, vagy kitűző esetében az előállítási költségen kívül a csomagok kiküldése elég húzós is lehet a távolabbi országokba. Nagyjából próbáltunk ezekkel kalkulálni és az összeg növekedésével minél jobban az exkluzivitásra rámenni, például könyv, cover song.

UP: – Mi lesz, ha a célösszeg duplája összejön?

NZ: – Ha a kitűzött összegnél több összejönne, azt a zenekar és az album promójára és későbbi terveinek megvalósítására fordítanánk, tehát mindenképpen a projektbe forgatnánk vissza. Szeretnénk az élő megszólaláson dolgozni, jobb hangszerekkel vagy esetleg hangmérnökkel, vizuálossal és persze zenészekkel kibővülve egy átgondolt és igényes műsort felépíteni. Ezen felül, jó lenne egy klippel is kijönni belátható időn belül; valamint hosszú távú terveink között szerepel egy esetleges albumturné is.

UP: – Mi van, ha nem sikerül összegyűjteni a célösszeget? Mi lesz akkor a lemezzel? A soundcloudos demók egész jók. Ez esetben kiadjátok olyasmi minőségben a lemezt? Esetleg csak stúdióban érhető el az a minőség, amivel elégedettek lennétek?

TR: – Ha nem sikerülne, akkor is folytatjuk a dolgot saját erőnkből. Lassan, de biztosan, ebben az esetben is szeretnénk eljutni a célig. A demókon mindenképp sokat kell még csiszolni. Nem is feltétlen a profi stúdió az, amire szüksége van az anyagnak, inkább egy stílusérzékeny producer/hangmérnök, aki érzi azt a megszólalást, amit szeretnénk; és ahelyett, hogy mi pöcsölnénk hetekig a zeneszerkesztő programban egy kigondolt hangzás keverésével, meg tudja gyorsítani a folyamatot szakértelmével. Azt tudni kell, hogy minden, amit eddig láthattatok belőlünk, apróbb szívességeket leszámítva, 100%-ban a mi munkánk. A számok írásától kezdve, a keverésen, a logón, a képeken, valamint a videón át, az egész Indiegogo-kampányig mindent mi álmodtunk, és valósítottunk meg. Lehet, hogy pár év alatt ketten is össze tudnánk állítani egy olyan anyagot, ami megüti az általunk felállított mércét, de elég magas elvárásaink vannak magunkkal szemben. Nemzetközi szintet szeretnénk megcélozni, és ehhez az idő-pénz-energia szentháromságán túl valószínűleg szakemberek segítségre is szükségünk lenne.

UP: – Szoktatok támogatni crowdfunding projekteket? Ha igen, akkor csak zenét vagy mást is?

NZ: – Inkább kisebb zenekarok anyagainak, akár bandcamp-es akár fizikai megvételével szoktunk támogatni a bandákat. A közösségi finanszírozás útja egy pár hónappal ezelőttig viszonylag ismeretlen volt számunkra; csak december körül kezdtük egyáltalán feltérképezni a területet. Istenigazából nem is nagyon találtunk túl sok számunkra érdekesnek tűnő, újító szellemiségű projektet, de ha jövőben belefutunk ilyenbe, biztosan adunk nekik egy jelképes összeget. Úgy gondoljuk, elsősorban őket kellene támogatni. Legyen szó zenéről, könyvírásról, vagy akár egy elsőfilmesről, akinek a gondolkodása közel áll a miénkhez.

Itt tudjátok támogatni a Dead Paths első lemezének minőségi megvalósulását.