keresés menü

Egy kis gyönyörű easy listening zene a 60-as évek Szovjetuniójából

Ott és akkor ez kísérleti elektronika volt, mondjuk ki.

Konstantin Kovalszkij tereminművész látjuk a fenti videóban a Vlagyiszlav Meserin Orchestrával együtt olyan zenét játszani, ami mintha egy másik bolygóról érkezett volna.

A zenekar egyébként a szovjet állami rádió berkein (burkain!) belül született meg, az ötvenestől a nyolcvanas évekig mindenhol lehetett hallani őket, rádiójátékoktól a rajzfilmekig nem nagyon lehetett kikerülni őket – ami annak tükrében igazán izgalmas, hogy ha úgy nézzük, abban a szép nagy vöröslobogós országban ők voltak lényegében az egyetlen, széles körben ismert kísérleti-ambient zenészek a korai években. Boards of Communism! :D

’59-ben egyébként még arra is felkérte őket az állam, hogy írják meg az elektronikus zenei változatát az Internacionálénak, hogy azt küldhessék el az űrbe az első Szputnyik fedélzetén. És, hogy hazai vonatkozás is legyen, ez, a nyolcvanas évek Magyarországának tévéjében is műsorra került mese is tőlük kapta ezt a dalt: