keresés menü

Deadmau5 kibaszottul utálja a decemberben megjelenő új lemezét

Az előszeretettel gyűlölt Deadmau5-ról elég ritkán írunk, korábban például akkor vettük elő, amikor Guettával vagy Skrillex-szel kapott össze, most azonban példát statuálva a saját új lemezéről is elmondta a nem éppen rózsás véleményét. Konkrétan azt, hogy:

Tehát kibaszottul utálja, és bárcsak több ideje lett volna rá.

Ezzel azonban még nincs kimerítve a téma, jó néhány további Twitter-posztban boncolgatta a kínos helyzetet az egérmaszkos EDM-hős.

Összecsapta, de ha az emberek szeretik, akkor szeretné ő is szeretni, de hát nem tudja.

Hogy miért is csinálta meg mégis? Mert őrült lóvé van benne.

Na jó, azért két jó szám van rajta, amiknek örül. De az a legszebb rész:

Talán egyszer lehetősége lesz leülni, és megcsinálni azt a lemezt, amit szeretne.

Akinek meghoztuk volna a kedvét az új Deadmau5-hoz, ami a beszédes W:/2016ALBUM/ címmel érkezik, annak december kettőig kell várnia a megjelenésig.

(via)