Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Amit összehozott ebben a sorozatepizódnyi időben, az az elmúlt évek legékesebben tündöklő példája a hipszterrap műfajára, már ha van ilyen. Persze ha van is, nála ez a legkevésbé szól a reppről.
Sokkal inkább egy ismeretlenül is ismerős hangulat megteremtéséről, amiben nem csak a számcímek (URL IRL, CTL1) utaltak a betárcsázós modemek folyamatos felfedezésekkel felérő korszakára, de az analóg zsizsgő-lebegő színes alapok is, amikre úgy fekszenek fel a lo-fi módon kongó szövegek, mintha egy bádogszobában vették volna fel őket. És ez az eredeti elegy annyira letarolt a lábamról, hogy egyszerre úgy éreztem, most azonnal szeretnék Tampában egy pixeles kabrió vajszínű hátsó ülésén téglatelefonról Napsterezni egyet, miközben hülye bádoghangon kacarászok egy callgirlnek, természetesen.
És akkor ráindítottam Spotify-on a két napja megjelent új lemezre, a Your Discretion Is Trust-ra. Rögtön egy négy perces, hozzá képest hosszú, és témájában hozzá képest komoly “dal” a nyitány (Anticipation), ami kicsit olyan, mintha a Chromatics összekavart volna a Death Gripsszel, viszont annál sokkal erősebb, hogy megelégedjünk ilyen egyszerűsítő összehasonlításokkal. Tudtam, hogy pár hétig bérelt helye lesz az alkonyati hazabringázós playlistemben, és addig sem fogok taxisokkal ordibálni.
De még mielőtt nagyon rajtamaradnánk ezen a nyomon, szépen kisiklunk az Act Up zakatoló hangmintapornójával, hogy rájöjjünk, minden továbbra is a legnagyobb rendben van.
Ugyanúgy, ahogy rendben van az is, hogy a homokmosott chillwave-eket idézően elinduló Is This Alrightban egy perc elteltével jön csak be a csattogó-puffogó dobgéppel együtt a repp, hogy újabb egy perc elteltével azzal a svunggal vége is szakadjon, pedig mennyire megszerettük már, vagy hogy a Black Sequence egy Actress-lemezen is simán elférne, hogy a Discrimination meg egy New Slaves-parafrázis lehetne, ha éppen nem tényleg az, vagy hogy a Puncture már egy Ultrahang Fesztiválon sem szúrna fület.
És hogy a lemez az elődjéhez képest nem egy szórakoztatóan gyermeki szabályborogatás, hanem egy szabályokat nem ismerő felnőtt szórakozása.
Sokkal több zajjal és sokkal kevesebb szöveggel. A váltás élessége ezzel együtt kitapintható, és nem tett jót az albumformátumnak: emberünknek már csak a hiphopból hozott számokra daraboltságot kell elhagynia (mert egyébként már 2014 előtt is alkotott, sokkal hagyományosabb vonalon), és jobban ráfókuszálnia a zenék összeérlelésére.
Ha ez a töredezettségmentesítés bejön, akkor a következő albuma könnyedén állva hagyhatja a blogoszférát.