keresés menü

Univerzumpremier! Nálunk hallható először az első BUDAPESTJUKE válogatás

Például ez a pár szép szál legény. Az az Uffalo Steez két és fél évvel ezelőtt megjelent, remekbevert kezelgetős videója óta borítékolható volt, hogy csak percek kérdése a chicagói műfaj itthoni kirügyezése, hát olyan nagyon sokat nem is kellett malmozni, hogy egy komplett albumnyi összejöjjön a 160 BPM körül pattogó – egyébként régóta létező, de az elektronikus fősodorba csak az utóbbi években betaláló – zsánerből úgy, hogy kizárólag hazai producerek munkáit vonultassa fel.

A szelekció kurátora a műfaj honi sorsát nagyon a szívén viselő Vanis volt, aki azt mondta nekünk, mindössze egy hónapba (!) került a zenék összegereblyézése a feltörekvőktől, és a projekt “tényleg közelebb hozott mindenkit. Az emberek felét nem is ismertük, és most már igen, úgyhogy ezt a folyamatot materializálja ez a lemez.”

“Konkrétan úgy indult, hogy kikáltottuk a világba, vagyis a juke csoportba, hogy készülünk egy ilyenre, mindenki küldjön amit tud, és az árnyékból előbújtak nagyon meglepően tehetséges emberek”

– mondta nekünk Vanis Viktor.

A válogatáson szereplők között van egyébként csepeli ősarc, aki már a 2000-es évek elején írta a ghettotech agymenéseket (DJ Kowas, annyira oldschool, hogy szalagról adta át a zenéjét), irgalmatlanul jól networkölő és nemzetközi juke-közösségekkel vadul kapcsolatot ápoló producer (Ao Uzzi), mindössze egy-két hónapja feltűnt talentum, akinek egy zenéjét azóta már a híres DJ Paypal is teccikelte (KHGMTZ), és olyan is, aki állítólag megszégyenítően kezeli az MPC-t (BillyMatthews).

Aki pedig szeretné tisztességgel megünnepelni a digitális kiadványt, az megteheti most pénteken a Müsziben, ahol nem csak a válogatáson szereplők közül zenélnek páran, de a francia DJ Kurtz is jön dzsúkolni. Szép ügy, tessék támogatni!

(Az artwork Ál Tamás, a mastering Gryllus Ábris munkája volt)