keresés menü

Billie Eilish levetkőzve adott leckét a testszégyenítőknek

Az elsőszámú tinisztárnak soha nem esett nehezére karcos gondolatokat fonni a saját testéről a rá figyelő nagyvilág felé.

És arról sem, ahogyan mások viszonyulnak az ő testéhez. Beszélt már a testképzavaráról a Rolling Stone-nak, egy tavalyi Calvin Klein kampányban pedig arról, hogy pontosan azért visel túlméretezett, lógó cuccokat, mert nem akarja, hogy a világ tudjon róla mindent. Így senki nem mondhatja róla azt, hogy lapos a segge, vagy nagy a segge, hogy ilyen, vagy olyan. Mert nem tudják! Jó trükk.

Az Elle magazinnak pedig azt mondta el korábban, hogy egy kiscicijű lány felvehet egy feszülős trikót, de amikor ő tette ezt, akkor már rögtön ribancozták, mert történetesen nagyobbak a mellei az átlagnál.

Most világturnéjának első koncertjén, Miamiban nyitott egy tanító videóval a jelenségről, vagyis az emberekről, akik állandóan ítélgetik a nőket a testük alapján.

A videóban Eilish levetkőzik, majd alámerül egy medencében. És azt mondja – többek között:

“Hipotéziseket állítunk fel emberekről a méretük alapján, eldöntjük, kik ők, eldöntjük, mennyit érnek. Akár kevesebb ruhát hordok, akár többet, ki dönti el, hogy mitől leszek valamilyen? Az értékemet kizárólag a te benyomásaid alapozzák meg? Vagy lehet, hogy a te véleményed nem az én felelősségem?”

Komoly gondolatok, tökjó, hogy ezt ebben a formában többtízezren hallották, és nyilván fogják is még a további koncertjein. Így kell edukálni, nice one. Íme a nyitó videó, alatta pedig a teljes gondolatsor:

(Nyitókép: Bryan Steffy / Getty Images)