keresés menü

Bergi és Sirmo megjárta a britek legnagyobb, de igazából legkisebb kalózrádióját, és volt róla pár szavuk

Indítható is háttérként, lejjebb meg jön a kommentár:

“Amikor szó volt arról, hogy legyen egy vendégmix, mondták, hogy el is küldhetjük, mi meg úgy voltunk ezzel, hogy azért mégiscsak tizeniksz éve hallgatjuk a Rinse-t, megcsinálnánk inkább élőben” – mondta nemrég lezavart látogatásukról Bergi, aki a műsorvezető-dj Dappával még egy budapesti Monkey 6 bulin haverkodott össze masszívan, a pécsi producer-haver Sirmonak a trekkjeit meg egyébként is jó ideje játsszák a zenéit a kalózadón.

Amiről érdemes megjegyezni, hogy amekkora a jelentősége, éppen annyira kicsi és el van dugva. Egy megnevezni nem kívánt kelet-londoni piac sarkában.

Hiába van ugyanis rendes frekvenciájuk, megszokásból titokban tartják a stúdió pontos helyét, illetve ez már az arculat részévé is vált. Bergi bevallotta, először ő is azt hitte, hogy ez csak póz, de végül rá kellett eszmélnie, hogy nem, teljesen hitelesen adják így elő magukat. Ha neki elküldik a címet, a rohadt életben nem találja meg,

egy piac bejáratánál jobboldalt kolbászsütő, baloldalt meg egy kínai faszi árulja az undorító pulcsikat, az egyiket félrehúzva meg ott az ajtó.

Ettől az ajtótól alig másfél méterre van a híres kanapé, ahol már rengeteg fotó készült. És most a két vendégről is:

“Nincs szellőzés, nincs klíma. Míg felveszel egy egyórás mixet, gatyára izzadsz” – közölte még Bergi. Nem véletlenül hívják ezt a szobát Jamaika stúdiónak a helyiek. Mégis, mindennemű hiperlazaság ellenére vannak érdekes motívumok a rádió mindennapjaiban, így például az, hogy

nagyon komolyan veszik a káromkodást, ha egy számban becsúszik egy ilyen, utána azonnal bemondják, hogy bocs a szókimondó nyelvezetért, ha pedig visszajön még egy ilyen szövegrész, azonnal ráeffekteznek.

Sirmo már arról is beszélt, mit jelentett neki a Rinse-ben élőzés:

“Úgy éreztem magam, mint valami vizsga előtt, ahol professzoroknak kell megfelelnem. Végülis professzoroknak is nevezhetjük őket a műfajon belül :) Nekem sokat jelent a dolog, mert a zenéim révén jutottam oda. Már pörgették a trekkjeimet, szóval nem teljesen ismeretlenként tettem be a lábam. Amikor megérkeztünk, akkor DJ Cartier például mondta is, hogy az előbb játszott Sirmo trekket, pedig nem is tudta, hogy odakint ülünk.”

Hát így. És akkor a keretes szerkezet megköveteli, hogy egy viszonylag friss Sirmo-zenével meg egy friss Bergi-mixszel zárjuk a posztot, mondjuk ezekkel itt:

https://soundcloud.com/nu-wave-records/sirmo-my-dress-original-mix

(Fotók: szszvrg)

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥