Remixekkel jelentkezett a pucér-tüzes videójával klipszemledíjat nyert Belau
Urbanplayer
2016/01/26 14:06
Kedves Péter egyszemélyes elektronikus popzenei – vagy ahogy ő definiálja, sundowntempo – projektje a Belau, aminek feltett célja, hogy képzeletben mindenféle tengerpartokra katapultálja az emberek hangulatait. Ez a szándék egyre több támogatóra talál, hiszen már rádiók is játsszák a dalait, az Island of Promise című szám egyenesen az Aranyélet HBO-s sorozat zenéi között is helyet kapott, de bekerült a Deezer Magyarország szerkesztőinek az éves kedvencei közé is.
És megszületett hozzá ez a hibátlan videó, ami a Magyar Klipszemlén egy darab jól megérdemelt különdíjat is felmarkolt:
A dalból pedig most több átirat is készült.
“Az Island of Promise megjelenése óta rengeteg pozitív visszajelzést kapott a projekt. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sikereket ér el már az első dalom, mostanra több, mint 230 ezren hallgatták meg. Mindenképp szerettem volna, ha néhány, számomra kedves előadó újragondolná, szerencsére igent mondtak a felkérésre. Mindegyik remix picit más irányba viszi az eredeti számot, mindenki belevitte a saját egyéniségét” – mondta Péter. Ami pedig a remixereket illeti:
- A Paperdeer duója tavaly adta ki első nagylemezét, Fabled címmel. Az Island of Promise remix kapcsán 3-4 teljesen különböző verzióból választották végül ki, hogy melyiket dolgozzák ki, formálják át saját hangzásukra.
- A Muzikfabrik, Sövegjártó László projektje, aki jelenleg első nagylemezén dolgozik. A több, mint másfél éve tartó „remix-csendet” ezzel az átértelmezéssel törte meg, amelyben segítségére volt a kiadója alá tartozó ThomChris is.
- Sammie Beats fiatal producer, aki elsősorban az Onehundred trap bulikból lehet ismerős, de készített már alapot az Akkezdet Phiainak is.
- Damien, a tavaly első nagylemezével debütáló Orient Fall metálzenekar gitárosa, dalszerzője, Veszelei Dániel. A netflix & chill stílusú átdolgozást, Erdőhegyi Bálint keverte.
- gypsyROBOT.tv Farkas László video DJ-t takarja, aki több sikeres európai Pride fellépés és számos remix (Hien, Lakatos Márk, Nótár Mary) után készített house átértelmezést az Island of Promise-ból.
És akkor az újragondolós dolgozatok: