keresés menü

Végül alig állsz a lábadon Aligán: bulizz szombaton a Balatonnál a Girls And Mathematicsszal!

Augusztus harmadikán – úgy van, most szombaton! – a magyar tenger keleti csücskének egyik villája a lemenő nap fényében megcsillanó house és nu disco szólamokról fog szólni, merthogy Beach Club Beach néven a Girls and Mathematics és vendégeik fognak dj-pultozni, márpedig róluk azért tudható, hogy a szelekcióval nem nagyon szokott gond lenni, inkább azzal, hogyan bírjuk majd reggel hatkor még vádlival. A szervező-lemezlovas-csapat részéről Vermes Dávid válaszolgatott pár kérdésünkre is, hátha többen is rákapnak a nyár utolsó hónapját köszöntő pulzálásra, aminek Facebook-oldala itt található. Mikrointerjú egy gördítéssel lejjebb!

beach2
– A Girls and Mathematics olyan kis ravaszul épült be az underground szórakoztatóipari köztudatba, mintha szándékosan nem akartátok volna magatokat mindenki orra alá dörgölni, hanem szépen, lassan egymásra rakosgatni az építőkockákat az évek alatt. Ez tudatos volt, vagy csak így alakult?
– Ez annyiban volt tudatos, hogy az elejétől kezdve olyan bulikat próbáltunk csinálni, amikre mi is szívesen elmegyünk. Jobban szeretjük a kisebb, underground hangulatú bulikat, mint a mega-rendezvényeket.

– Ez a lassú építkezés ráadásul rezonál azzal, amilyen zenét játszotok, hiszen a house-on belül a hatásvadászatmentes, íves szettbe építhető daraboknak szereztek előnyt. 2013 varacskos bassline-okkal körbelőtt elektronikus zenéi közt lehet még ezzel nyerni?
– 5000 tini előtt csak Skrillexszel lehet nyerni, de amíg még strandolós house-bulikat lehet csinálni pl. a Balaton partján, addig minden oké. (az okéságot az alábbi, 2011-es videó igazolja az akkori, hasonló buliról – a szerk.)

– A fellépő külföldi DJ-k vonatkozásában mivel számoljon a tisztelt publikum?
– Velünk lesz az izgalmas és sokoldalú Mr. Crowdpleaser Svájcból, itt van tőle néhány mix. Visszatérő vendégeink, Mr. Joe Bonez Londonból, és a Beach Club Beach saját rezidense, Mr. Zeno Berlinből! Mind a hárman nagyjából deep house-t fognak játszani. Crowdpleaser hajlamos a műfajok között csapongani, én egy nagyon változatos szettre számítok. Joe is nagyon sokféle zenét játszik a lassabb diszkósabb zenéktől a krézi acides dolgokig, ráadásul ő délután játszik, amikor szinte bármit lehet. Zeno pedig igazi mélyház, ő maga a BCB hangja. Lesz még egy meglepetés vendég, Sophia Lowend, aki lassabb, soul-os és elektros zenékből fog válogatni a délutáni fürdőzőknek.

– Tényleg lesznek masszőrök?
– Ha sikerül összehozni, a délutáni strandoláshoz lesznek masszőrök is.