keresés menü

Barlang mélyére kotor a Kolor: földalatti bulit visznek a tárnoki kőfejtőbe

Megállapítást nyert már, hogy jól bánik az ügyeletes trending spotnak számító Kolor a tömegekkel: vittek már bulit gyártelepre, néhai vágóhídra, lovardába és dunai kompra, de most készülnek a legszilajabb szakításra, ugyanis nem kisebb helyet kísérelnek meg belakni dj-kkel és élő felépőkkel most szombaton, mint a tárnoki kőfejtő csarnokrendszerét. Többek között itt forgatták az Egri csillagokat, a Tenkes kapitányát és a Hellboyt , és innen bányászták ki a magyar Parlament köveit is – és merészelje mondani ezek után bárki, hogy a méret nem számít:

kolor_kofejto_csarnok1

Nagy kérdés, sikerül-e megtölteni, birtokba venni a teret (bár ezért látszólag mindent megtesznek, a kampány már vörös fokozaton füstöl, és még ingyen buszokat is indítanak a Deákról az érdi kistérségben található helyszínre meg vissza, félóránkénti indulással, reggel hétig), és hogy miként sikerül megoldani a helyénvaló hangosítást egy ilyen visszhangbarát helyszínen – bár utóbbival kapcsolatban azt a bennfentes infót kaptuk, hogy “már jó ideje ezen dolgoznak.” Emlékszem, korábban az Electronic Beatsen még a Műcsarnok fele ekkora magasságú belső tere is kifogott, úgyhogy meghalljuk majd, hogyan fog ez menni. Mi kívánjuk a legoptimistább legjobbakat!

Egyébként felléptetik a Los Angeles-i hiphop és dance színtér korai legendáját, Egyptian Lovert, meg lesz eklektikus hazai kínálat Mesterházyval, Headshotboyzzal és Designer Drumzzal, és többekkel, akikről több infó errefelé található.

kolor@kofejto_karszalag
kolor@kofejto_flyer

Nem illegális úton-módon hekkelik meg amúgy a grandiózus, fiktív Alien vs Majmok Bolygója díszletnek is beillő kőfejtőt (pedig de szép is lenne), ez ma már egy kifejezetten ilyen célra belőtt terep. Hiába, a büntetendő warehouse-bulik már nem a kétezertízes évek sajátjai – de azért várjuk az anonim e-maileket, amik ilyeneket ajánlanának a figyelmünkbe, ígérjük, róluk csak utólag írunk!