Spirulina alga kutyáknak, macskáknak – melyek a jótékony hatásai?
Tegnap, amikor Andrissal néztük a Highsnobiety tízes összeállítását a legjobb zenekaros logókról, akkor rögtön elkezdtük sorolni a jobbnál-jobb kimaradókat. Amikor azonban próbáltunk egy közös Urbanplayer-listát összeállítani, egyből láttuk, elég jó összeállítás azért ez, nehéz igazán belekötni.
Az világos volt, hogy Plastikmanét és Aphex Twinét mi nem fogjuk kihagyni, ugyanígy legalább egy heavy metálos csoda is kellett, ha már a black metál kesze-kusza ijesztgetéseit talán túlzás lenne beválogatni. Én még próbálkoztam Calvin Harris letisztult logójával és a Swedish House Mafia ötletes vizuáljával, de ezekre már úgy nézett a szerkesztőkolléga, mintha a Mein Kampfot jelöltem volna Nobel-díjra.
Végül ebben a tízben maradtunk:
Már nyolc éve működött a Stones, amikor Mick Jagger kiszúrta Londonban a királyi képzőn John Pasche végzős dizájnert. Pasche-nak a csapodár frontember az indiai istennő, Kali képét mutatta kiindulópontnak, amiből ő csak a szájat és a kinyújtott nyelvet tartotta meg. “Amikor ránézek a zenekarra, először Mick száját látom, egyből tudtam, hogy ezt kell kiemeljem” – érvelt Pasche. Az 1971-ben bemutatott logó annyira jól sikerült, hogy a nem kis népszerűségnek örvendő zenekaron is túlmutató popkulturális embléma lett.
Meglepő volt rájönnöm, hogy a korai punkzenekaroknak rendre mennyire állat logói voltak. A Buzzcocks szögletes betűi, az újságkivágást mímelő Sex Pistols-os, a mai napig trendi Ramones-jelvény, a rúzzsal írt New York Dolls-logó egytől-egyig tökéletesek voltak. Mégis, a Black Flag sújtó fekete téglalapjainál erősebb vizuális csapást egyik lázadó zenekar sem vetett be. Ha választani kell, hiába vagyok feltétlenül Circle Jerksös, a Black Flag zászlókat és börtönrácsokat egyszerre megidéző emblémája előtt muszáj fejet hajtanom.
Nem véletlen, hogy a Ramones és a Misfits pólók után a hard rock és a kemény metál zenekaroknak jött el a vizuális rivájvöle. A Metallica, az Anthrax és a többiek logói ugyanis remekül hozzák a nyolcvanas évek B-filmjeinek az iróniaszűrőn keresztül beérő magasesztétikáját. Azt hittem, hogy nehéz lesz választani, de a Judas Priest 1978-tól használt logója simán kiemelkedett mind közül. Feketén, fehéren, színesen és borotvapengén is egyaránt tökéletes.
A popzenében sohasem voltak olyan fontosak a szövegek, mint a 70-es évek végén elinduló hiphopban. A Run DMC logója nagyjából ugyanerről szólt: a lehető leghatásosabb üzenetátvitelről. Három szín a színskála három egymástól legtávolabb eső pontjáról, egy már-már stílustalanul egyszerű betűtípus és semmi sallang, mégis akkorát szólt, hogy máig visszhangzik a formula az Oasistől kezdve a Muse-on át Calvin Harris logójáig, valamint az r, u, n, d, m, c betű- és hangsorhoz se bírunk más vizuált elképzelni.
Én ilyen pólóban szoktam acid-bulikba járni, amíg barátnőm le nem nyúlta! Rengeteg teória kering a halott szmájli keletkezéséről. Egyesek szerint Kurt lakásának a falán bukkant fel először, azt is pletykálják, hogy maga Axl Rose ihlette, de olyan elméletek is vannak, hogy Kurt ilyennek látta a rajongóit a színpadról. Vagy hogy egy seattle-i sztriptízbár adta az ötletet. Hát nem tudom, én maradnék az acid-fricskánál!
Ki másé lenne a legfurcsább leginkább megfejthetetlen logó, ha nem Richard D. James-é!? Olyan ez, mint a felhőkbe belelátott formák, amelyek a nézőről többet mondanak el, mint magáról a felhőkről. A leginkább kézenfekvő AF, AFX, AT mellett millió dolgot láttak már bele Aphex Twin logójába is: A, mint alien; fűrész, mint S(elected) A(mbient) W(orks); λ, mint hullámhossz – esetleg pénisz, női lábak, vagy a kettő egyszerre. És itt mi abba is hagyjuk, és rátok bízzuk a sor folytatását.
Plastikman bebélyegezett szellemfigurája egy az egyben felidézi a 90-es évek partikultúráját annak minden jó és rossz emlékével együtt, viszont annyira esszenciális, hogy muszáj itt lennie.
A Daft Punknak csak 2001-re lett meg a rögtön kultikussá lett robotimidzse, a lezseren felfirkált logó azonban már az első lemezük borítóján ott virított. Guy-Manuel de Homem-Christo, a duó egyik fele tervezte azzal a nem szerény szándékkal, hogy ez legyen a zenekar arca, frontembere, tehát a közönség teljes figyelmét vegye el róluk. Végül a futurisztikus sisakok lettek a megoldás arra, hogy ne kelljen megmutatni az arcukat a közönségnek, de a logó is velük maradt, bizonyítva, hogy bármilyen mutációjában remekül fest.
Az internet térhódításával egyre gyarapodtak a mindenféle trendi karakterek, a magukat egy-egy hülye jellel elnevező zenekarok, de egyik se tudott olyan egyértelmű és főleg elsöprő lenni, mint a Jus†ice böhömnagy neonkeresztje. Míg a Faithless csak szövegelt arról, hogy a God Is A DJ, addig a francia duó ténylegesen egy modern vallást csinált a bulizásból – ezzel berángatva a táncparkettre az indie rockos arcokat is.
Amikor aztán már azt hittük volna, hogy már minden vizuális lehetőséget végigzongoráztak korábban, akkor jött Tyler, a kreátor (aki épp abbahagyja a hiphopot) és két émelyítően cukros fánkból kirakta, hogy O(dd) F(uture), majd – gondolom én – nevetett egyet az egész logótémán.