Az elmúlt évek hiphopjával jobb aligha történhetett volna, minthogy elkezdte magát kevésbé komolyan venni: a jaszkarizós-izmozós pisztolylóbálást több helyen ismét felváltotta az a fajta rap öröméért rappelés, amit még a De La Soultól és a Jurassic 5-tól szoktunk meg, csak most szabadabban szárnyalva tért vissza, mint valaha – köszönhetően többek között olyanoknak, mint a vadul hápogó és underground szupersztárrá avatott Danny Brown, vagy Mykki Blanco, aki nem csak annyit tett, hogy közvetetten kimondta a meleg feketék jogát a reppeléshez egy alapvetően homofób műfajban, de összehozta 2012 egyik legfaszább zenéjét is.
Nos, ebbe a sorba állt be a chicagói Chance The Rapper, akinek már az első dala, a So Good (Good Ass Intro) is egy lehengerlő ars poetica, ami azzal a sorral kezdődik, hogy “a reppek csak felidegesítenek, a bélyeg meg megőrjít.” És itt még csak éppen berúgja a motort.
Ezután pedig mindent kiráz kisujjból, úgy hangzik, mint aki évtizedek alatt érlelte rutinná, hogyan tegye magáévá a hallgatót, pedig még csak húsz éves. Aki beleássa magát a szövegeibe, és van ehhez affinitása, tapsikolni fog örömében, mert minden egyes sorral átrobog az agyán az elvágott fékvezetékű kreatívúthenger, miközben a zenei alapok a fél évszázados gospel és blues-hagyományokból éppúgy nagykanállal merítenek, mint a nagyon 21. századi footworkből.
Kezdve az olyan soroktól, hogyan csöpögtet Visine-t a szemébe, hogy a nagymama ne lássa az állapotát és hajlandó legyen megölelni, egészen az olyan szélsőségekig, amikor refrén gyanánt csak kiöltött nyelvvel nyenyerészik, az egész album csöpög a vigyori, idióta, felnőttkort elhessegető életigenléstől.
És hogy mi az, ami még ennél is jobb? Az, hogy az album ingyen hallgatható és tölthető: