A ginger, akinek lelke van, és jön az új albuma: FaltyDL

Még hogy Brooklynból csak boom-bap hiphop érkezhet! FaltyDL nem pusztán erre élő bizonyíték, de arra is, hogy az elektronikus zene ma nem kizárólag konfettizáporos-lézertolulós vásári mutatványként létezhet Amerikában, mint EDM Fesztivál, és nem is csak a DJ-pult mögötti bohóckodásért írják arrafelé a csekkeket. Hanem egy olyan hagyományosan brit műfajban is lehet alkotni valamit, mint a posztdubstep / future garage (bár annyira már ezek sem kapaszkodnak foggal-körömmel Londonba meg a szigetországba, sőt).

A korábban sushi séfként dolgozó Drew Lustman ráadásul sokkal rebellisebb dolgokkal kezdte gépzenei karrierjét: ilyen heveskedő dzsungel-mutációkkal. Majd jött 2009-ben a Love Is A Liability című nagylemeze, ami nyugodtabb hangfekvésben és tempóban, de olyan elegánsan rétegezve mutatott újat a 140 BPM megfáradt londoni követeinek – mindenekelőtt azt, miként lehet egyszerre a garázs, a dubstep, a deep house, a soul és a drum & bass stílusjegyeit úgy elhinteni akár egy darabon belül, hogy az output egyik felé se hajoljon el igazán -, hogy elég hamar a radarokon végezte. Meg az online zeneboltok kosárkáiban.

You Stand Uncertain című, 2011-es második albumán hasonlóan nem hagyta magát, kipogozgatta az őt bezárni igyekvő skatulyákat az aurájából, viszont még mélyebbre túrt, miközben még jobban széttárta kreativitásának szelencéjét. Egy gyönyörűen befelé forduló anyag lett, ellentétben a tavalyi Hardcourage-dzsel, ami meg gyönyörűen odafordítja ragyogó arcát a táncparkettek felé.

De milyen lesz az idén augusztusban megjelenő új albuma?

Ez a fő kérdés, ami miatt ilyen hosszas felvezetőt áldoztunk Lustmanre (meg hát azért is, mert elég nagy formátumú producernek tartjuk, aki még mindig nem robbant fel ténylegesen, pedig ideje lenne). Eddig folyamatosan fejlődött és növelte önbizalmát, ám mire lesz képes a nyár végi folytatás, az In The Wild? Egyetlen zene ad részválaszt, a Do Me, eddig csak ezt tette közzé:

Én ebből egyelőre azt szűröm le, hogy FaltyDL mintha fellépett volna egy lépcsőfokot az olyanok mellé, mint Four Tet vagy Caribou, vagyis nem fel, hanem oldalra (leftfield, ÉRTED!) és elkezdett volna tipikus tánczenei eszközökkel nem annyira tipikus tánczenéket írni. Hiába érzem úgy, hogy az ismétlődő dübögés közepette néha elkezd felhúzni, dehogy kezd, hanem játszik. És elejt ilyen kis strukturális poénokat.

Lehet, hogy ez a friss weboldal is ezt akarja üzenni.

Rajta ennek a videónak a további és további és további kép-a-kép-a-képben változataival:

Várjuk, mi lesz ennek a kifutása. Főleg, hogy még egy vers is tartozik hozzá!