keresés menü

A Budaörsi Reptér is kolorizálódik: pénteken buszok visznek a bulihangárba

Merész vállalás a kilencvenes évek speciálishelyszín-fétises underground bulijainak nyomába lépni, de a Kolor megpróbálkozik vele – illetve bocs, régen nem próbálkozik, hiszen ebben a tekintetben nem csak hogy kipukkadt már a szűzhártyája, de igazán ficánkos kurtizánnak számít, ahogy azt már itt is megénekeltük. Most pénteken este hattól (vagyis a naplementét már lehet innen nézni!) másnap reggel hatig a Budaörsi Reptérre szervezték a következő kültéri dorbézt, ahova félóránként induló buszok visznek majd a Móriczról. Mindössze ennyire durva a helyszín:

kolorrepter2
(Fotó: Fegyverneky Sándor)

Amikor rákérdeztünk a sajtófőnöknél, hogy helló, milyen lesz a party, először azt mondta, hogy “jézus”, majd azt, hogy “fingom sincs miért, de van egy olyan érzésem, hogy kurva jó lesz.” (Persze lehet, hogy az első kifejezés csak a Facebook-csetablak által kiváltott döbbenetnek szólt.) A legnagyobb név amúgy az egyszemélyes francia beatmanufaktúraként üzemelő Onra lesz, aki ilyen zenéket rakosgat össze, és nagyon menőnek számít a szakterületén:

És persze itt lesznek a feketevonalas barázdák élő legendái, Suhaid és Haze és Waxman, az újhullámos röfögtetést képviselő Cadik és BA10 és Sirmo és Eyto, jegyár regisztrációval és elővételben 2000, helyszínen 2500. Minden más lényegi adat ide klikkelve olvasható.