keresés menü

Küszöbön az új 9b0 album, ami továbbviszi az előző lemez gondolatiságát

A 9b0 néven alkotó Gyutai Balázs elektronikus zenészként az elsők között fedezte fel itthon, hogy a hagyományos műfaji kategóriákat lehet és muszáj is meghaladni, ha valami eredetit akar létrehozni. Az új hangok utáni vágy már a kezdetektől hajtotta: olyannyira, hogy bátyjával közösen már gyerekként belekezdett az audioszoftver-fejlesztésbe, a 2000-es évek elejére csakis saját zeneszerkesztőjével írta trekkjeit, ma pedig külsős sound designerként dolgozik a Native Instrumentsnek.

Első nagylemeze, az Error 2010-ben jelent meg a feszes dinamikájú glitch jegyében (folyamatos mix formájában hallgatni itt): zenéi olyan látszólagos ellentmondásokat boronáltak össze bensőséges viszonyba, mint az agresszíven harapdáló nuskool-basszusok és a már-már szimfonikus emelkedettség.

A folytatás pedig most, 2016-ra érett be: az Eleven címet viselő második album négy év termését foglalja magában, tizenegy számon át. Belehallgatás:

“Ez idő alatt sokat változtam, így a zeném is átalakult. Ugyan maradt a vegytiszta elektronika, maradt a sound design, maradt a dallamközpontúság, maradt a melankólia, a végeredmény mégis teljesen más irányból közelít” – így a producer az új anyagról, amit a perfekcionizmus által hajtva időközben több helyen is többször újrahuzalozott. Tavaly például egy bátyjával közös fejlesztés nyomán a szintisávok jó részét lecserélte a saját új hangjaira.

Az Eleven méltó jogutódja elődjének:

egyszer komplett földrészek szélességével dacoló tereket jár be, aztán egy lézercikázta szobába kompresszálódik,

egyszer ambientesen andalít, hogy pillanatokon belül magasfeszültséget gyökereztessen belénk, egyszer pedig észrevétlenül, két percen belül húz fel egy csontig csupaszított minimálgerincre egy régi emlékeket idéző lassú zongoradallamot.

Gyutai Balázs = 9b0

Az Eleven az NVC alá tartozó Selected Sounds label harmadik megjelenése, Iamyank szerzői albuma és a hat friss magyar elektronikus darabot tartalmazó Budapest Selected válogatás után. A release november 11-i közös megünneplésére mindenkit várnak a Toldiba, ahol a brit Thowing Snow jön támogatni Balázs albumbemutatóját.