Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Eljött a nap, illetve a napok, amikor tisztelettel adózunk a másvilág előtt, már amennyiben létezik. És ha egyszer így alakult, akkor mi is hozzátesszük a magunkét: ajánlunk öt olyan, nemrég elkészült albumot (köztük magyart is!), amikkel kiválóan lehet melegíteni esti bulihoz, de akár aláfestőkként is funkcionálhatnak kísérteties asztaltáncoltatáshoz, beöltözéshez, utcán zombiként dölöngéléshez.
A i w A : At The Window
A titokzatos, fellépésein is fehér símaszkot viselő Aiwa első lemeze az utóbbi időszak legmenőbb magyar kiadójánál, a Farbwechselnél jött ki még nyáron. Az At The Window sötét, csomó irányba elinduló, de eklektikusságában mégis egységes hiphop-lemez. A komótosan lopakodó alapok hol house-os lüktetést vesznek fel, hol valami komor reggae-be csúsznak át, máskor meg egész filmzenés, horrorfilmes hangulatokba mennek át a lemez átlagban két perces dalai.
A rövid, félkésznek ható, többnyire instrumentális trackekbe csomó ötlet van hanyag ravaszsággal szétszórva: tök jó a Paper lomha, beszívott acidje, a Desktop Love csodás szaxofonszólója, vagy a kapkodásával a számítógépes zenekészítésre és zenehallgatásra is reflektáló Uninstall Yourself lomtár-szkeccse. (LÁ)
Vatican Shadow: Remember Your Black Day
Nem is emlékszem, melyik PC-s játék volt az, amivel egyszer késő hajnalig játszottam, és pont eljutottam valami közel-keleti mecsetszerű komplexum mélyébe, foreveralone a grandiózus hodályban, ahol egyszercsak üszkös démonok támadtak rám a keleti motívumokkal megrakott falak között. Kurva ijesztő volt, hirtelen a sötét szobám is el volt átkozva. Viszont ha valaki megkérdezné, milyen soundtracket tudnék elképzelni az élmény mellé, akkor valószínűleg Dominick Fernow megkísértett, zajos, gyászindusztriális hangtájait választanám.
A Prurientként is ismert producer új albuma ráadásul a 9/11-es traumához és traumáról szól, és nem csak “terroristás” borítójával, de újságcikkek címeiből vett számcímeivel (Tonight Saddam Walks Amidst Ruins, Jet Fumes Above The Reflecting Pool) is jó sok kritikust szerzett magának, a katonai kamuflázsban lezavart élő fellépéseiről nem is beszélve. Ha ezeket az egyszerre szatirikus és kritikus, egyszerre amerikaikormány- és iszlámfundamentalista-kritikus rétegeket lehámozzuk a lemezről, akkor egy kellően súlyos anyagot kapunk, ami után kőhitelesen tudjuk adni este a morcos élőholtat. (UA)
http://www.youtube.com/watch?v=wE3OnTa9auE
Gesaffelstein: Aleph
Gesaffelstein idén valami olyasmi az elektronikus zenében, ami tavaly Blawan His He She & She című EP-je volt. Egy markáns, mesteri precizitással összerakott, nagyon gonosz lemez az Aleph, ami simán először jut eszedbe, ha jön a péntek este és érzed, hogy az ördög már nem bír benned maradni. Gesaffelstein alapvetően valamiféle apokaliptikus eleganciával átitatott ipari technót játszik, ami alaphangulatként végigkíséri a lemezt, de csomó a csomó elkalandozás biztosítja, hogy albumként is működjön mindez.
A Persuit elektro-house-os felhangjai, a Destinations szirénázó basszus-technója, az Obsession acides hipnózisa, a Hellifornia indusztriális Diplója – és még sorolhatnám – egyaránt a teli pofával, röhögve bulizó gonoszság különféle álruhában való megtestesülései. (LÁ)
Misty Conditions – D’Zzzz
A Planet Mu kiadó az újszerű, gyakran bekategorizálhatatlan, mégis nagyon karakteres elektronikus zenékben utazik, ami “új felfedezettjére”, a Misty Conditionsra is igaz. Azért az idézőjel, mert a duó egyik fele a korábban Shitmat név alatt ádáz breakcore-viharokat előidéző Henry Collins, a másik pedig a Burnkane-ként borult, elcseszett elektronikákat gyártó Richard Wilson.
Bár munkamódszernek azt választották, hogy Los Angeles és Párizs között az internet segedelmével dolgoznak össze a zenéken, ez a végeredményen nem érződik: egy brutálisan kerek, de torzításig vezérelt basszusokkal és karcos recsegésekkel terhelt, egyben dinamikus debütalbumot szórtak össze, ami úgy őrzi meg végig a lassúság képzetét, hogy közben tele van ziháló, agórafóbiás megnyilvánulásokkal – de leginkább nyersességgel. A Dank az album fő példazenéje, ami olyan, mint egy sikátorban érkező pörölycsapás, ami közben veszett vihogással, ujjal mutogatva csinál idiótát az egész trap-műfajból. (UA)
VA – Livity Sound
2010-ben, amikorra a dubstep kifordult magából, Tom Ford, azaz Peverlist, később meg csak Pev lezárva a korszak egyik emblematikus kiadóját, a Punch Drunkot, Kowtonnal és Asusuval megcsinálták a Levity Soundot, ahol sorra jelentették meg a jobbnál jobb kislemezeket. Míg a korszak másik nagy, trú védőbástyája Shacleton folytatta a merülését a legszebb mélységekbe, addig a bristoli trió hallgatva az új időkre, nyitott a house és a techno felé. Remek arányérzékkel ezekből csak annyit engedtek be, ami át nem írta, csak felfrissítette a zenéjüket.
A Livity Sound hivatalosan válogatás a kiadó eddigi cuccaiból, hallgatva azonban egy egységes, sötét belvárosi dzsungellemez egy király bristoli törzstől, pattogó szinkópákkal, cool szubbasszusokkal, megtébolyult szintikkel és pokoli pergőkkel. (LÁ)
Akik lemezt ajánlottak: Lang Ádám és Unger András.