A torontói Robert Alfons projektje egyszerre fájdalmas és hedonista, koromsötétben táncolós szintipop, ami jól eshet egy régi romantikázásért síró Depeche Mode-rajongónak éppúgy, mint valakinek, akinek kicsit már tele van a mindene az üres, trendi brit pophauzokkal. Tessék csak meghallgatni ezt a 2012-es debütalbumáról, ezt meg a tavalyiról – akit nem csavar be legalább kicsit, annak nincs szíve!