Kétméteres plakátok jelentek meg tegnap délután a Fashion Street Vörösmarty tér felőli végénél. Mindegyiken egy-egy városi bringás látható valamilyen rá jellemző vásárlós szituban. Van elegáns közalkalmazott megpakolt kosárral, gyerekes kismama a piacról, egyetemista, Váci utcai bevásárlós és turkálóban felszatyrosodott lány is. Na meg a Critical Mass-eket szervező Kükü személyében apuka két gyerekkel, karácsonyi ajándékokkal és egy zsugor vízzel.
Az EU-s Cyclelogistics program keretében megvalósított kampány célja, hogy megmutassa: nem kell minden bevásárlásért autóba ülni. Sőt, vannak olyan kutatások, amik szerint a vásárlások 80 százaléka elvihető biciklivel is. Azon túl pedig, hogy egy csomó időt és pénzt meg lehet spórolni azzal, ha nem ülünk minden csomagért autóba vagy BKV-ra (fhu, mennyit vásárolhatok ebből az összegből!) még a városnak is jót teszünk a dugók csökkentésével. A boltosoknak pedig azért éri meg a kampányt szervező Kerékpárosklub szerint egy kocsi helyére tíz biciklinek is helyet adó tárolót építeni, mert a bringások visszatérő vásárlók, így hosszabb távon többet költenek.
És hogy mivel vihetjük el a frissen vásárolt lakomára valót? Erre adnak tippeket a Cyclechic és az AnKERT közreműködésével készült képek: egy csomagtartó, egy kosár vagy egy cargo-bringa csodákra képes. A klub azt is szeretné, ha a boltosok, kávézósok, éttermesek észrevennék, nekik is megéri kiszolgálni az egyre több bringást. Épp ezért készítettek egy tájékoztató leporellót, amiben minden benne van, amit a bringás vásárlásról tudni érdemes. A szórólapot itt lehet megtalálni.
Nézd a képeket, ha nem jársz a Vörösmarty tér felé!