keresés menü

Egy művész háborog, hogy tőle lopták a Banksy-szobrot, amit most épp elárvereznek, csakhogy ő is úgy lopta azt

Csodálatos streetart-szappanopera van kibontakozóban.

2004-ben emelkedett ki a földből a londoni Shaftesbury sugárúton a Rodin Gondolkodóját újragondoló szobor, ami lényegében csak annyiban különbözött az eredetitől, hogy az alak fejére egy közlekedési bólya került, Thinker helyett pedig Drinker lett a neve (alighanem utalva arra, milyen hülyeségeket tud tenni az ember, ha iszik – egyébként például én is vittem haza egyszer egy ilyen bólyát iszákos főiskolai éveimben, aztán reggel eléggé rácsodálkoztam, szóval Banksy jól tudja).

Nem sokkal később viszont eltűnt, és nem akárhogyan:

fényes nappal maszkos alakok jelentek meg egy platós kocsival, és egyszerűen felrakták rá, majd elhajtottak vele.

Az elkövető, mint később kiderült, AK47 volt, azaz Andy Link, az Art Kieda nevű művészi “felforgató” csapat vezetője. Így állt bosszút, miután egy barátján keresztül egy korábban megvásárolt Banksy-printre szignót szeretett volna az alkotótól, de Banksy aláírás helyett annyit üzent vissza, hogy Andy egy olcsójános fattyú, hiszen szignózott műért illik többet fizetni. Szóval Andy cserébe ellopta a szobrot, és egy helyi lapban megüzente Banksynak, hogy 5000 fontért visszakaphatja. Banksy 2 fontot ajánlott érte, a biznisz így meghiúsult.

De aztán három évre rá folytatódott a sztori: a szobrot egyszerűen ellopták AK47 kertjéből, csak a talapzatot és a fejfedő kúpot meghagyva.

AK47, a futballhuligánból és pornósból lett művészeti aktivista

Most pedig, hogy véletlenül se érjen véget a történet, a Sotheby’s aukciós oldalán bukkant el a Drinker, ahol a leírásban még AK47 akcióját is megemlítik – aki persze erre a hírre megint bedurrantotta a motort, és közölte, hogy

miután a művet ő nyilvántartásba vetette a rendőrséggel, Banksy pedig nem tartott rá igényt, jogosan őt illeti a szobor.

Amit elloptak tőle.
Miután ő ellopta.
Miután Banksy ellopta Rodin ötletét.

Mindenesetre pillanatnyilag ez a legdrágább műtárgy az oldalon: 750 000 és 1 millió font között találhat gazdára.