keresés menü

Jó ötletnek tartották egy spanyol városban, hogy csúszdát építsenek az utcák közé. Nem volt jó ötlet

38 méteresre szabták azt a csúszdát Costa del Solban, amit azért emeltek, mert azt gondolták, így lefelé könnyen át lehet majd hidalni egy jó nagy szintemelkedést, amit máskülönben csak sok utca kanyargós gyaloglásával lehetne letudni.

Ahogy az alábbi ábra mutatja, nem véletlenül nem csúszdákkal oldják meg az ilyesmit a világ várostervezői:

Főleg, hogy a csúszdát 32-24 fokosra építették, ami értelemszerűen elég brutál sebességet tud okozni.

“Két métert repültem, a rendőrök meg csak röhögtek”

– mondta egy delikvens, aki azzal a lendülettel leszarozta a csúszdát. Volt, aki szerint remek ötlet volt, a fogorvosok már dörzsölik a tenyerüket. A városvezetés egy ideig védeni próbálta a védhetetlent, miszerint ülve kéne használni, kezeket nem kitenni, de annyian megsérültek, hogy egy nap után már be is zárták, és felülvizsgálatra kérték a tervezőket.

(via Guardian)