keresés menü

Mit gondoltok, hogyan csinált ez a kínai művész a pekingi szmogból téglát?

Ha egy nagyon szennyezett levegőjű várost kéne mondani, akkor csak véletlenül vágna rá bármi mást az ember, mint Peking. Így nyilvánvaló volt, hogy az amúgy sencseni művész, Nut Brothernek is a kínai fővárosban kellett megvalósítania a nagy tervét, ami még 2013-ban pattant ki a fejéből, amikor ott élt.

Őrületes kitartás, jelképes cselekedet

Nut Brother november 30-ig bezárólag 100 napon át napi négy órán keresztül gyűjtötte a légszennyeződést egy ipari porszívóval a város nevezetesebb pontjain: a Tienanmen térnél, a Madárfészek mellett vagy épp a Környezetvédelmi Minisztérium szomszédságában.

day-83

A helyzet abszurdságát körvonalazza, hogy Nut Bro sétái során a gépet az emberek sokszor légszennyezettségmérőnek, sőt néha egyenesen levegőtisztítónak nézték. Noha utóbbinak nyilván nem lehetett volna tényleges haszna, mert nem egy porszívóra lenne szükség ahhoz, hogy rendbetegyék Peking fölött az eget.

Állhatatos gyűjtögetés, csekély betakarítás

A 34 éves művész naponta dokumentálta is a kínai fácsén, a Weibón a munkáját, aminek során végül 100 gramm légmocsok, azaz por és szmog gyűlt össze. Ez azonban még mindig kicsit kevés volt egy normális téglához, úgyhogy némi hozzáadott anyag segítségével készült el a nagy mű, a szmogtégla.

dust-and-clay

És itt még nincs ám vége a művészeti performansznak, nem. Nut Testvérnek céljai vannak a téglával. Azt szeretné, ha egy pekingi építkezés során lenne beépítve, ezzel

“mint a vízcsepp a tengerben tűnne el a nagy mű a betondzsungelben.”

(via qz)