keresés menü

Nincs több bringás majális: ezért ez az utolsó Critical Mass

utolso

Biztos sokakat elszomorít, hogy most szombaton tolhatjuk utoljára fejünk fölé a bringavázunkat többezer másik sorstárssal együtt a budapesti Critical Mass végén. Mert ez az érzés mindenki számára szó szerint is felemelő, legyen az télen-nyáron tekerő megszállott, még többet pedálozó futár vagy egyszerű hétvégi tandemes. És biztosan sokan értetlenkednek is, hogy miért kell befejezni valamit, ami ennyi embert vonz, ennyire jó célt szolgál és ilyen jó buli.

Pedig gyakorlatilag pont ezért. Mert amikor a Critical Mass 2004-ben elindult, és nagyjából négyezer, addig láthatatlan bringásnak sikerült összeverődve elég nagy feltűnést keltenie, még tényleg volt hová fejlődni és volt mit elérni. De ma, amikor 15-20 ezer kerékpárost számol naponta a körúti számláló, és minden évben – már csak a buli kedvéért is – legalább ennyien végigvonulnak a CM zászlaja alatt, nincs megdöbbenés. Sokan vagyunk, ezt már mindenki tudja, és évről évre többen leszünk.

Ahogy Sinya (Sinka Károly), a rendezvény egyik főszervezője, hangja és arca fogalmazott, már nem várhatják el több száz önkéntestől, hogy ennyi munkát fektessenek “egy majális megszervezésébe.”

Sinya, a Critical Mass hangja (fotó: Index)

“A Critical Mass ugyanis elérte eredeti célját, és az emberek már nem a felvonulás miatt ülnek tömegével bringára, hanem azért, mert a szomszédjuk, az osztálytársuk vagy a pasijuk is azzal közlekedik. Nem vagyok egy Gerendai Károly, hogy fesztivált szervezzek, ezt az energiát mostantól inkább a Kerékpárosklub törekvéseinek támogatására kell fordítani. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz több bringás felvonulás, mert ez a tömeg megmarad, és ha szükség van rá, hogy megmutassuk magunkat, bármikor összeállunk” – mondta nekünk a pesti nappalokat és éjszakákat is tenyereként ismerő, manapság már tumblrpunk zenekarban is frontemberkedő exfutár.

Persze azoknál senki nem menőbb, akik az első CM-en is ott voltak, de tíz év múlva az utolsó felvonulás résztvevői is bekerülnek bringatörténeti panoptikumba, úgyhogy holnap délután irány a rakpart! Útvonal és részletek itt.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥