keresés menü

New Yorkban ilyen kis lézerjellel jelzik a közösségi bringák, hogy elsuhannának még előtted

Pár éve Londonban próbálták ki a helyi közösségi bringahálózaton a Blaze nevű cég vívmányát: egy olyan lézeres bringalámpa, ami amolyan vizuális csengőként, egy kerékpárlogót néhány méterrel maga elé vetítve, előre jelzi a kétkerekű érkezését.

Az a járulékos előny előre sejthető volt, hogy kevésbé lesz zavaró, mintha valaki rátenyerel a csengőre, azonban a tapasztalatok szerint ennek segítségével olyan harminc százalékkal többször észrevették az emberek, ha kerékpár közeledett. Tehát hatékonynak bizonyult.

Ez pedig elég is volt a New York-i Bubi, a Citi Bike üzemeltetőinek, és a 2017-es év során a 6000 bringás flottájuk egészére fel fogják szerelni ezt a szemnek is elég kedves, számítógépes játékok mankóit idéző lézerlámpát.

(via)