keresés menü

Szavazd meg nálunk, hogy a három MOMÉs tűzfalterv közül melyik keljen életre Újbudán!

Bizony, döntsön. Erről döntött a megannyi fővárosi tűzfalműért felelőssé tehető Színes Város, akikkel közös együttműködésben nemrég már tűzfalfestés kurzus is indult a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (ezek után mondja valaki, hogy a street art egy irreleváns, bűnöző műfaj a 21. században).

A féléves kurzus arról szólt, hogy a tizennégy fős csapat környezetvédelem tematikában készítsen illusztrációt. Az alábbi képeken látható tűzfalat is ők találták meg a Bertalan Lajos utca 16. alatt – azért itt, mert amíg felújítás alatt áll a zugligeti úti központi épület, a MOME három évre ebbe az utcába költözött.

Az Urbanplayert pedig az a megtiszteltetés érte, hogy mi szavaztathatjuk meg a Takács Viktor kerületi főépítész által shortlistre juttatott három tervet, a legtöbb voksot kapó darab pedig végül tényleg el is készül majd a tűzfalra. Balra a szavazás, lejjebb a pályamunkák!

“Jenga”
“Szépnagymadár”
“Absztralt tekervény”

Pörögjenek a szavazatok május 27. vasárnap éjfélig!

Az órákra visszatérve, azok Vargha Balázs tanszékvezető vezetésével zajlottak, a Színes Város segítsével, a közös cél pedig az, hogy a jövőben minden évben megismételjék a kurzust, jobban bevonják a szinte már budapesti kuriózumnak számító, szervezett tűzfalfestésbe a MOME-s hallgatókat, és magát az egyetemet is.

A projektben a falat festés előtt majd hőszigetelik is, amihez a támogatást a Fővárosi Önkormányzat, a Trilak és az ötletet egyébként örömmel fogadó társasház adta össze.