keresés menü

New Yorkban építik meg a világ első földalatti parkját, és elég pofásan fog kinézni

Elsőre egy agyament ötletnek tűnt, de most már valószínű, hogy tényleg formába öntik a tervezők a Lowline névre keresztelt közparkot, aminek az a különlegessége, hogy a talajszint alatt, a mélyben kap majd helyet. Ami belegondolva nem is akkora idiótaság, ha számításba vesszük, hogy bolygónk kilátásai nem a legfényesebbek ezekben az években.

A Lower East Side alatt fekvő, nyolcvan éve elhanyagolt-elhagyatott trolimegállót szemeltek ki a célra, aminek fél hektáros területén épül majd meg a park,

ami napkollektorokkal és tükrökkel oldja majd meg a napfény föld alá jutását. Napközben tehát egyáltalán nem lesz szükség benne mesterséges fényre.

Hogy az emberek már most kapjanak egy ízelítőt a sci-fi-szerű kezdeményezésből, az ötletgazdák megcsinálták a Lowline Lab-et, ami nem messze a tervezett helyszíntől kicsiben mutatja meg a park ökoszisztémájának működését.

A városvezetés pozitív reakciója azonban még csak a legelső, nagyon kis lépés: a Lowline csapatának innentől kezdve egy éve van, hogy közösségi finanszírozással összekalapozzon 10 millió dollárt a becsült 80 millió dolláros összköltségből – ehhez alapítványi támogatásoktól a nagyobb szponzorokon át a magánbefektetőkig sokféle forrásra lesz szükségük -, workshopokat kell tartaniuk, aztán New York városa majd meglátja, hogy mennyit ad bele végül a büdzséjéből.

De már az sem kevés, amit eddig nyújtottak: kontrollt a helyszín felett, illetve segítenek nekik koordinálni az egyéb ügynökségek között, amikkel együtt összehozzák ezt a grandiőz underground projektet.

Végre leírhattuk, hogy underground!

Szóval valami ilyesmi lesz:

3054274-slide-s-4-the-lowline-new-yorks-first-underground-park

Ha minden összejön, az építkezés 2019-ben veheti kezdetét, és talán paradigmaváltást hozhat a világ várostervezésében, hiszen ha sikerré emelkedik, akkor rögtön követendő példa lesz.

(via Fastcoexist / TheVerge / Lowline)