keresés menü

Google-térképre kerültek London bűnbandái

Az alábbi térképek, meg egy korábban bűnszervezetekkel foglalkozó nyugalmazott rendőr állításai alapján azt mondhatnánk, az angol főváros a káosz szélén áll, minden sarkon 12 évesek futkosnak késekkel, a rendőrök meg lassan elveszítik a kontrollt a bűnözés felett. A Metropolitan Police viszont elmondta az Independentnek, éppen azon dolgoznak, hogy London az egyik legbiztonságosabb nagyváros legyen, a gyilkosságok száma például már meredeken zuhan, 2014-ben már száz alatt volt. A hetvenes évek óta nem volt ilyen alacsony ez a szám.

Szóval ezek a térképek inkább csak afféle útmutatók, mik azok a környékek, ahol körültekintőbben érdemes mászkálni. És persze azt sem árt tudni, hogy az egyes bandák között vannak sok évtizedes múltra visszatekintők éppúgy, mint kevésbé komoly, inkább csak laza csoportidentitással bíró fiatal brigádok. Meg azt is jó tudni, hogy ezek inkább egymást gyilkolásszák. De azért csak óvatosan a turistáskodással!

Kelet-London

Észak-London

Északnyugat-London

Dél-London

(via Konbini)