keresés menü

Lehel utca, a legmárkátlanabb boltok utcája

Ma a Róbert Károly körúton volt dolgom, amit a belváros felől közelítettem kerékpáros támogatással, így a Lehelen raktam végig nyélen. A sebesség miatt sok mindenre nem figyeltem az úton kívül, ellenben a teendőmet összekötöttem az egyik irodaház-komplexum aljában elhelyezett, főleg nyakbalógós beléptetőkártyásokat kiszolgáló étterem meglátogatásával.

Így, amikor már kellően meg voltam rakva kajakómailag, visszafelé már lassan csorogtam. És akkor szembejött velem ez:

Jó, hát rendben, rétesek boltja, persze, az egy rétesbolt. Pár méterrel tovább aztán ez a bejárat oldalazott be mellém:

Oké, rendben van ez is. Virágot a virágnak. A forgalom megtekintése okán átlestem aztán a túloldalra is, és akkor kezdett az egész nem hihetőbe fordulni:

Úticélom irányába komótosan gurulva tovább pedig bezizzentek az agyamba azok az élménybeszámolók, amik Észak-Korea reklámtalanul semmilyen utcáiról szólnak, ahol tényleg egy szál hirdetés sincs, ha csak Kim Ir Szen elvtársisten arca nem vigyorog egy óriásplakátról lefele. Mert a reklám, a promó, a kampány, azok mind imperialista mérgek, beleeszik magukat a szívbe, aztán az ember máris fulladozik a talmi vágytól!

És akkor itt van a Lehel utcának ez a szakasza, ahol meg a boltoknak nincs neve.

Mintha valamilyen elcseszett angyalföldi rendelet miatt nem adhattak volna maguknak rendes elnevezést, hanem az elnevezésük = a funkciójuk.

Igazán nagy kedvencem természetesen az Állateledeles lett, ami kétszer is hirdeti magáról, hogy ő az Állateledeles. Nem ám mondjuk Kicsirigó Állateleledes, hanem simán csak

az Állateledeles.

Nem kell semmit túlbonyolítani, kérem! Így a Google is megtalálja. (Vagy nem.)

A kocsma viszont már a kezdeti kreativitás jegyeit viseli magán!

Hazaérve vettem a fáradságot, hogy ránézzek a Street View-ra, hátha valami a látókörömön kívülre esett, pedig talán akadhatott volna még pár példa horogra.

És tényleg! Ezt vagy nem vettem észre, vagy már nincs ott, tekintve a felvétel 2014-es elkészültét, de jó, ha tudjuk, hogy van egy Biztosítási Iroda nevű biztosítási iroda is a Lehel utcában. Vagy volt:

És itt vajon mit lehet vásárolni?!

Aki személyesen is megtenné az antibranding-túrát, az tehát a Róbert Károly körút és a Hun utca között dobja le a pinjét.