keresés menü

A város ráncai: JR megérkezett Isztambulba

jrs-wrinkles-of-the-city-project-arrives-in-istanbul-1

JR rutinosnak számít már ezekkel az akcióival, sőt, legutóbb már egy 365 méteres konténercipelő hajót fedett le elejétől a végéig.

A Wrinkles of the City című sorozatát 2008-ban indította el, azzal a céllal, hogy hangsúlyosan mutassa meg azoknak az arcait, akiket érzékenyen érint a nagyvárosi dzsentrifikáció és a vad urbanizáció. Ezért most Isztambul sikátoraiban és tetőin töltött két hetet, és természetesen ezúttal is helyi idősek arcai kerültek fel a falakra. Hogy emlékeztessenek. Lehetőleg sokáig.

A máig ismeretlen személyazonosságú JR tinédzserként úgy kezdte járni az utcákat festékeskannával a kezében, hogy meg sem fordult a fejében a világ megváltoztatásának igénye. Majd talált egy fényképezőgépet a párizsi metrón, és úgy döntött, hogy egymásnak ereszti két hobbiját: az éjszakában megörökített jeleneteket nyomtatta és ragasztotta ki, természetesen továbbra is az éjszaka leple alatt. Ez csúcsosodott ki végül a küldetéstudatos óriási szempárokban. JR-ről korábban itt írtunk, és mutattuk be további műveit.