keresés menü

Így sodródnak a kingstoni mindennapok a szilaj éjszakák felé

Yusuke Miyagawa még 2007-ben állított össze egy albumot a Jamaika fővárosában készült fotóiból. Ez a sorozat annyira jól sikerült, hogy kedvenc dizájnblogunk, az It’s Nice That ma minden egyéb apropó nélkül elővette. Majd bocsánatot kérve azért, hogy 2007-ben még nem léteztek és így írni sem tudtak róla, leközöltek jó pár fotót a Funky Kingston című albumból.

És akkor egyúttal mi is megragadnánk az alkalmat, hogy bocsánatot kérjünk azért, amiért mi sem léteztünk még csak terv szintjén sem 2007-ben! Egyúttal iderakjuk a jelentőségteljes kordokumentum legzsupánabb képeit, amiknek érdekessége, hogy ha jól megnézzük őket, már a délutáni álmosabb fotókon is ott pislákol az a valami (a soundsystemkultúra! a daggering előszele!), amit aztán a nyílt utcára kipakolt hangfalak éjjel kihoznak az emberekből.

 

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥