keresés menü

Hogy merészelik?! Az utcafotós banda újra támad

Még szerencse, hogy merészelik, hiszen Budapestet dokumentálják.

Bemutattuk már korábban a Budapest Street Photography Collective-et, akik nehéz feladatra adták a fejüket: meghonosítani a streetphoto műfaját, aminek középpontjában az utca embere van, megy, bóklászik, indul a dolgára, néz ki a fejéből – és mint ilyen, nem feltétlenül szereti, ha lencsevégre kerül. De ez a műfaj jellegéből adódik, és ezért is tekinthetjük az egyik legnehezebb zsánernek a fényképezés terepén, hiszen legalább annyira része az érzékenyítés megoldása, mint maga a kattintás.

Az eltökélt csapatnak most végre kiállítása lesz (vetítéssel egybekötve), és ha már lesz, megvilláminterjúztuk az egyik ismert alapítót, Soós Bercit, a LEFOTÓZLAK! facebook-oldal üzemeltetőjét.

Urbanplayer: – Megváltozott-e a budapesti utcához meg az utca emberéhez való hozzáállásod a BPSPC fél évvel ezelőtti létrejötte óta? Ha igen, miben és hogyan?

Soós Berci: – A csoport létezése motivál a fotózásra jobban, illetve segít, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat, trükköket, főleg, ami az utca emberével való kommunikációt jelenti, vagy az általa kitöröltetett fotók elvesztésének fájdalmát segít feldolgozni.

Halad a csapat

UP: – Mesélj erről, ennyire nehéz a pesti utca emberével? Még mindig idegen nekik a műfaj, mint régen a benzinokádóknak a kerékpár feltűnése a Nagykörtén?

SB: – Sajnos itthon nem csak, hogy nem szeretik ha lefotózzák őket, de azt sem, ha valaki mást. Gyakran szólnak rám olyanok, akik látják, hogy lefotóztam valakit, hogy hogy merészelem én ezt.

Ennek ellenére sokan, főleg a fiatalabbak jól kezelik, nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget, lefotóztak, na és?

Sajnos nagyon pejoratív dolgokat képzel mindenki mögé, pedig teljesen ártalmatlan műfaj.

UP: – És mi a mondásod az önjelölt utcai ítélőszéknek, hogyan enyhíted a kedélyeket? Ez már részben pszichológiai gyakorlat is, nem?

SB: – Alanyfüggő, személyenként változik, általában segít az őszinteség, nyíltság. Aki jobban kommunikál, több képet tarthat meg ?

UP: – Vannak most kézzelfogható trendek, új irányok a streetfotózásban?

SB: – Nehéz lenne megmondani, mindenkinek megvan a saját stílusa, ami lassan változik is, szerintem a humoros és a “WTF?” képek korát éljük a streetfotóban, és én ezt nagyon szeretem.

Szóval megnyitó augusztus 15-én a mamuttetőn.