Érvek amellett, hogy miért érdemes egyedi ékszert adni ajándékba
300 méteres darura nem sokan mászkálnak fel úgy passzióból, kivéve az urban explorer nevű, adrenalinhajkurászós hobbi űzői. Ennek lényege, hogy az eltökélt nagyvárosi felfedező olyan, emberi kéz által épített helyekre igyekszik el-, be-, valamint feljutni, ahova nem sokan járkálnak (talán mert nem is tudnak róla, hogy létezik), és attól függetlenül teszi ezt meg, hogy szembetalálkozik-e “idegeneknek belépni tilos” táblákkal vagy sem. Mindez hordoz magában fizikai veszélyeket – őrzőkutyák, túlságosan lelkes biztonságiak, leesés valami tereptárgyról -, illetve a bíróság elé kerülés lehetőségét is, de a kalandért és a közben készített képi dokumentációkért egyre többen hódolnak a különleges szabadidős tevékenységnek.
Ahogy a 31 éves Bradley Garrett is, aki elsősorban éjszaka szeret beszökni London látványosságaiba, magaslati pontjaira, nem használt metróalagutakba.
Ne egy ágrólszakadt utcai suhancot képzeljünk azonban el, aki végtelen unalmában egy autófeltörés és egy fondorlatos cigaretta között ezzel üti el szabad óráit. Garrett “place-hacking” témakörben doktori dolgozatot is írt, és annyira komolyan vette projektjét, hogy a plágiummentes anyag leadásáig 2008 novembere óta összesen – leírni is félelmetes – félmillió helyen járt mint urban explorer, saját weboldalán pedig nem csak tapasztalatait írja le, de még komoly filozófiai köröket is ró a témában.
“Amikor egy létráról pislogsz lefele, amit összevissza ráz a szél, akkor igen, eléggé ideges tudsz lenni. Főleg ha olyan magasan vagy, hogy a fejed felett pár méterre pislákol a repülőgépek miatt bekapcsolt piros jelzőfény” – mondta Garrett a Daily Mailnek, és az alábbi fotó alapján egyetlen betűjét sem szívesen kérdőjelezzük meg:
Egyetlen fontos, már-már alaptörvény szintű dolgot azonban megosztott minden leendő urbexessel: “Nem betörünk, hanem beszökünk. Sosem okozunk kárt semmiben, és mindent pontosan úgy hagyunk a helyszínen, ahogyan találtuk azt. Végülis azért csináljuk ezt az egészet, mert szeretjük az épületet. Az esetek 99 százalékában senki nem is tudja, hogy mi ott jártunk, aztán elmentünk.”
Bradley azóta már új blogot ír, és egy olyan projekten dolgozik, ami okostelefonos-tabletes technológiákkal megy az eltemetett urbánus kincsek után. Rajta lesz a szemünk.