A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
A piacok minden fajtáját imádom. Bármit is áruljanak, a piac mindig tele van élettel és izgalommal. A Terézvárosi Bolhapiac már több mint két éve minden szombaton nyitva, mégis csak most járok itt először.
A Bajcsy–Zsilinszky út és a Dessewffy utca sarkán lévő Il Basilico étterem a kiindulópont. Az aszfaltra rajzolt krétás nyilak és feliratok irányítanak. Olyan, mint egy kincskereső játék. Hamar megtalálom a piacot. A hosszú folyosóról nyíló apró szobákban minden tele drágaságokkal, mármint nem olyanokkal, hanem amik eszmei értéket képviselnek. Egyre szaporább a pulzusom, hevesebben ver a szívem, a külvilág megszűnik, csak a küldetés jár a fejemben: megtalálni a kincseket!
Üvegáru, porcelán, textilek, gombok, ruhák, LEGO, minden van. Mintha suttognának a tárgyak, mindegyik a saját történetét meséli. Egyik pillanatban még toporgok, a másikban pedig már Korda Gyuri bácsi Lady N című lemezét tartom a kezemben, és az eladó hölgyekkel vihogok.
A régvolt irodák ablakán beszűrődő délutáni napfény még vonzóbbá teszi a portékákat, és még bájosabbá az árusokat, akik nem profi kereskedők, hanem bárhol, bármikor szembejövő magánemberek. Az árak nem túl magasak, de alkudni szinte kötelező, aminek kapcsán fontos megjegyezni, hogy egy-egy összeráncolt szemöldök vagy mélyről feltörő sóhaj jó pár száz forint megtakarítást jelenthet.
“Úgy alakult, hogy kisebb lakásba költöztünk. Először a saját dolgainkat hoztuk ide, aztán jöttek a barátok is az övéikkel, kérték, azokat is adjuk el. Nem a pénz miatt, csak hogy megszabaduljanak tőlük” – meséli az egyik árus. “Nem megunt tárgyak ezek, inkább csak már nem férünk el tőlük” – mondja egy másik kedves úr, akivel üzletelek is. Két üvegpoharat, egy tejesüveget és egy táblát hozok haza, hogy elmesélhessék a történetüket.
Terézvárosi Bolhapiac
Minden szombaton 11-17 óráig
Cím: Dessewffy utca 2.