keresés menü

Döbbenetes fotóprojekt mutatja meg, hogy milyen könnyű bárkinek bárkit megtalálnia

tsvetkov_05

Az arcfelismerő szoftverek abszolút nem számítanak újdonságnak. A reptereken például már régóta használják őket biztonsági okokból, főleg azért, hogy kiszűrjék a már ismert bűnözőket. Mára azonban ez a technológia a Facebooknak köszönhetően befutott a mindennapjainkba.

Elég csak arra gondolni, amikor a Facebook ajánlatot tesz, hogy egy adott képen kit is kellene tagelnünk. Ezt a kis tippet természetesen az ismerőseink korábban betagelt fotói alapján adja, minél több képen be van tehát tagelve valaki, annál könnyebben be lehet azonosítani egy újabb kép alapján.

tsvetkov_18

Egor Tsvetkov hét hónapon át fotózta a moszkvai metrón utazó embereket, hogy aztán a Find Face nevű arcfelismerő app segítségével megtalálja őket az orosz Facebookként is emlegetett VKontaktén. Elmondása szerint nagyjából 70 százalékos sikerrel meg is lelte az utazás közben a telefonjaikba süppedő emberek pózolós fotóit a közösségi médiában, ebből lett az itt látható Your Face Is A Big Data című sorozata.

Hogy mit hoz a jövő, azt csak találgatni lehet, de azt komolyan senki se hiheti, hogy ez a tendencia meg fog fordulni.

(via)