A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
És akkor mindenki nézze meg jól ezt a fenti képet: idén készültek el ezek a vibráló zebrák Miamiban, azzal a céllal, hogy még inkább gyalogosbarátabbá tegyék ezeket a sarkokat. A művész, aki ezt kitalálta, azt mondta egyszer a színről: az nem simán csak valaminek a színe, hanem “egy kialakult helyzet, ami ugyanolyan intenzitással hat az emberre, mint a hideg, a meleg vagy a hang.”
És akkor mondjuk el, hogy ez a művész nemrég töltötte be 90. életévét, ismert alakja a kinetikus művészetnek és az op-artnak, és úgy hívják, hogy Carlos Cruz-Diez. A venezuelai születésű, ma már Párizsban nyugalmasabb éveit töltő alkotó stílusa főleg az élénk színekről, vonalakról, na meg a szemlélődő helyzetéről szól, munkái ugyanis aszerint változnak, hol áll a befogadó – ezt ő maga vibrációknak nevezte. Mindez ma, a glitch-művészet idejében már kicsit avíttasan hangzik, de ne feledjük, hogy Cruz-Diez a húszas években született, amit pedig később létrehozott a város szövevényében, az a maga korábban állak sokaságát hagyta a padlón, annyira egyedülállónak számított.
Például ezek a színes, átlátszó fülkék a 60-as években a párizsi Boulevard Saint-Germainben:
Vagy az első színes zebrái, 1975-ből, Venezuelából:
Amik aztán az urbánus terekbe való beavatkozásait tekintve saját kézjegyekké váltak – ez már Marseille és 1989:
Erről az Intervention In Urban Spaces sorozatáról ezt írta akkor, amikor mi Magyarországon éppen rendszert váltottunk, érdemes eltöprengeni rajta:
Azzal, hogy nap mint nap átutazunk a városi tereken, megváltozik a személyiségünk. A szokások rabjai leszünk, és olyan szabályoknak engedelmeskedünk, amiket senki nem kérdőjelez meg. A művész olyan tiszavirág életű új eseményeket hozhat létre, amik átalakítják ezt az urbánus “linearitást”, egyszersmind pedig meglepetést fecskendeznek a napi rutinba.
Itt lehet megnézni, hogyan nyúlt még hozzá városok megingathatatlannak hitt elemeihez Cruz-Diez, és hogy gyalogátkelői a mai napig képesek hatni, arra a legjobb igazolás, hogy amikor a fenti, Miami-beli, általa tervezett zebrát átadták, ezrek özönlöttek oda, a Wynwood negyedbe a csodájára járni. Pedig valahol csak egyszerű színekről és vonalakról van szó, csak éppen sikerült őket egy felvillanyozó kontextusba helyezni. Kell-e mondanunk, hogy szívesebben látnánk ilyenből (meg ilyenből) többet, mondjuk itthon is?