Mint szerte a világban, úgy az angolok fővárosában is épült a 60-70-es években egy épületkomplexum, amit akár a szovjetek is rittyenthettek volna, de nem ők voltak. A Barbican Estate a maga orbitális betonfelületeivel, erődítményszerű megoldásaival, és azzal vált legendássá, hogy a lakótelep zord külseje mellé rengeteg zöld került, plusz művészeti központ, szökőkutak, kávézók, teniszpálya, tavak, szóval meglepő módon élhető. Sőt, szerethető.
Anton Rodriguez fotós is itt lakik négy éve, és érthető módon elkezdték érdekelni a szomszédai. Ami persze egy fotóprojekthez vezetett, hogy bemutassa egyik-másik lakás belsejét.
Bár általánosságban több ellenállásba ütközött, mint amire számított (“lefotózhatod a lakásomat, de nem fotózhatsz engem”), a Barbican lakói közül azért jópáran beengedték. Amiből egy csodálatos fotóblog kanyarodott, és feltárult, hogy a rideg betonfalanszter mögött micsoda szépre dizájnolt életek bontakoznak ki. A többségük persze a kreatív szakmában dolgozik, és különösen sok az építész, akik álomként beszélnek a Barbicanről. Itt vannak páran, akik beengedték:
Még több csodás belső a kétezer lakást magában foglaló Barbicanból itt. Rodriguez pedig már egy könyvet is csinált a blogból, az Residents: Inside the Iconic Barbican Estate címen elérhető. Ebben még több kép van.