Az ember, aki vidáman fotózta az 50-es évek Harlemjét: dokumentumfilm William Kleinről

85 éves, már nehezen jár, de még mindig mindenhová viszi magával az analóg gépét, és még mindig könnyedén mondja ki, hogy “le se szarom New York éttermeit.” William Klein amerikai zsidó családba született, amit nem érintett túl jól a gazdasági világválság, ezért olcsó, de kemény környékre költöztek, Harlem mellé – a 13 éves fiú pedig úgy edződött meg az utcán, hogy közben már érdekelték a múzeumok. A második világháború alatt Franciaországban állomásozott, és amikor leszerelt, Fernand Léger festő szárnyai alatt kezdett belemélyedni a művészetekbe.

Állandó izgágasága, merészsége, félelemmentes lubickolása a nehéz szituációkban korának egyik legnagyobb fotósává tették őt. Ez az egyórás dokumentumfilm felgöngyölíti életét és karrierjét, megvillantja fifikás humorát, és hogy hogyan jutott el idáig: a legjobb, amikor a tiltás ellenére rágyújt a BBC stúdiójában – és itt hangzik el a film kulcsmondata, miszerint az utcán érlelt vagányság és a művészi érzékenység kettősége a kulcsa izgalmas, sokakat inspiráló munkásságának, amibe a Vogue divatfotó-sorozatai, Róma és New York utcái éppúgy belefértek, mint mondjuk egy film Muhammad Aliról vagy a vientámi háború értelmetlenségéről – ami még karrierjét is visszavetette kicsit, de őt ez sem érdekelte.

Remek film egy remek emberről, ami után talán megint mindenki egy kicsit másképp tekint a fotózásra, és bezárja a Hipstamatic appot a telefonján.