keresés menü

A szakadó eső sem érdekelte a bringásokat, simán megreggeliztek a Kálvinon

A kerekezőknek kínált reggeli tápanyaggal startolt el ugyanis az idei Bringázz a munkába! kampány, és nem csak Budapesten: az ország 40 pontján rendeztek ilyen cuki bringás reggeliket a jó ügy érdekében.

Először 2007-ben szervezték meg a melóba kerékpározós akciót, aminek a misszióját nem nehéz kitalálni:

minél többen próbálják ki, mennyivel egyszerűbb, olcsóbb, egészségesebb és környezetkímélőbb kerékpárral munkába járni.

Fun fact: és tényleg az!

“Az egész kerékpáros mozgalom és munkánk is arra épül, hogy meggyőzze az embereket: bringázni jó. Ezt szerettem volna elmondani, de amikor a kislányom reggel megkérdezte, hogy hova megyek, és mondtam neki, hogy ide, és erről fogok beszélni, az esőt látva jól kinevetett. Ezért inkább azt mondom, hogy bringázni nem csak ezen az egy napon jó, hanem egész évben, mert évente legfeljebb tíz ilyen nap van” – mondta a sajtótájékoztatón Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, korábbi Critical Mass-főnök.

Szerint ez a közlekedési mód mindennél olcsóbb, gyorsabb és élvezetesebb, a Bringázz a munkába! kampány pedig egy szemléletformáló vállalkozás, egy kísérlet a közbeszéd formálására.

“Fontos a mintaadás: sokan akkor mennek ki az útra biciklivel, ha látják, hogy másnak ez jó”

Fun fact 2: és ez is így van!

És amúgy nő is a bringások száma: csak tavalyhoz képest 3-4 százalékkal többen bicikliznek. És ne felejtsük az aranyszabályt sem: ahol sokan kerékpároznak, ott az életkörülmények is jobbak lesznek. Fun fact három ;)

További részletes információk a www.bringazzamunkaba.hu linken, vagy a kampány Facebook és Instagram oldalain érhetőek el. Érdemes csatlakozni, tavaly 6-8 ezren megtették! És még jó cuccokat is lehet nyerni így, szóval hajrá.

(Fotók: Adrián Zoltán / Képszerkesztőség – Magyar Kerékpárosklub)