Fogyassz matcha pohárkrémet menopauza idején is!
A festményeiben és grafikáiban rendre a fényárban úszó nagyvárosi éjszakai utcaképeket, városképeket megörökítő lengyel származású, ám New Yorkban élő művésznő, Alexandra Pacula új, veloCity című tárlatában ismét festészetének kardinális pontját, az elkenődő fényeket vizsgálja.
Pacula korábbi festményeiben a feleslegessége miatt sokat átkozott hiperrealizmus problémáját vetette fel újra, és helyezte azt új megvilágításba. Vagy kente el azt. Szó szerint, ahogy nézzük.
Pacula festészetének a ravaszsága abban állt, hogy a perspektívátlan, mindenhol éles hiperrealizmustól visszalépve, a fotórealizmus túlexponált, ezáltal elmosódó éjszakai fényeit kezdte el rögzíteni. Néha szénnel és grafittal, de ami tényleg izgalmas lett, az az, amikor mindezt vászonra olajjal tette.
Míg a hiperrealizmus éppen az ecsetvonás, az emberi kéz nyomának elkendőzéséről szólt, addig Paculánál a fotókról ismert elkenődő fények lendületes dinamikája lehetetlenné teszi, hogy ne jelenjen meg ezek megfestésénél az ecsetvonás, tehát a festészet. Sőt, tulajdonképpen épp ez lett újra fontos.
Mindezzel együtt Pacula éppen egy fotókról ismert jelenségben talált meg valami festőit, valami olyasmit, ami ezt a fajta realizmust akaratlanul visszalökte az impresszionizmus irányába. Ezáltal valami ódon retro-futurizmus érzete lengi be a képeit. A festőnő legújabb képein tulajdonképpen ezt a dolgot maxolja ki úgy, hogy az impresszionizmus sokszor már-már egész expresszív jelleget ölt az egyre vadabbul kezelt ecsetfényvonásokkal. És ha belegondolunk, akkor mivel ezt egy realista szemléletből forgatja ki, nem mond mást, mint ilyen a világ, ilyen éjjel New York, a város, amelyik sohasem alszik: kaotikus és színes.
Szerintünk Alexandra Pacula képeiben amúgy az a legjobb, hogy messziről csak látványos fotóutánzatoknak tűnnek, amire nem lehet nem csettinteni, hogy ejha, ez igen, ügyes, tök jól néznek ki! Közelebb hajolva azonban látszik, hogy technikájában mégis mennyire klasszikus és új értelemben véve művészi az egész, mennyire a mozdulatról, az ecset lendületéről és magukról a színekről szól a veloCity.
Az utóbbi képeken jól látszik, hogy részleteiben mennyire festőiek Pucala képei. Végül pedig jöjjön néhány grafit/szénrajz:
