keresés menü

A nap videója: ilyen lenne, ha adott időben csak azonos színű autók uralhatnák az utakat

napvideojasandiego

Cy Kuckenbacker azzal kísérletezik, hogy digitális ollójával újraszabja a fizikai időt. Így mutatja meg, hogy milyen újra és újra ismétlődő mintázatok bukkannak fel mindennapi, zajongó nagyvárosi életünkben, miközben azokat észre sem vesszük, hiszen sok minden más beszűrődik közéjük. Például két fehér autó közé négy másféle színű. Pedig hát mennyi fehér autó közlekedik például San Diego utcáin! Sőt, piros, kék és ezüstmetál is!

Az alábbi videó alapjául szolgáló forrásanyagot négy perc alatt forgatta le egy hídról (innen), aztán csak annyit csinált, hogy az ez idő alatt elhaladó, ugyanolyan színárnyalatú kocsikat egymás után sorakoztatta. Tényleg csak ennyit, semmi speciális effektet nem használt. Az eredmény mégis igéző:

Nem ez az volt az első ilyen akciója, korábban a feje felett öt óra leforgása alatt elhaladó repülőgép-adagot helyezte el mindössze fél percben.