keresés menü

Tegyünk tisztába néhány fogalmat a párválasztás terén!

A párválasztás az egyik legmeghatározóbb döntés életünkben, és ma már teljesen elfogadott az is, ha két nő vagy két férfi talál egymásra. Azonban ez nem volt mindig így, és sok előítélet tartja magát napjainkban is a szexuális orientáltsággal kapcsolatban. Hogy értsük, miről van szó, érdemes megismerni Dr. Evelyn Hooker pszichológus kísérletének eredményét.

A szexuális irányultság fogalma

A szexuális irányultság fogalma nem mindenki számára közismert, de a Szexvitál.hu webshop blogjában egy érdekes cikk jól érthetően elmagyarázza, mit kell érteni alatta. Egyébként is érdemes olvasni az itt megjelenő cikkeket, hiszen tabuk nélkül, őszintén írnak olyan témákról, amelyekről talán nem is merünk beszélni.

Az említett írásból kiderül, hogy a szexuális orientáció fogalma tulajdonképpen azt takarja, kivel létesítenénk szívesen romantikus kapcsolatot, kivel bújnánk ágyba férfiként, illetve nőként. Ezzel szemben a nemi identitás azt fejezi ki, hogy mi magunk kik vagyunk, kinek valljuk magunkat.

Nem csoda, hogy a sok fogalom közt sokan nem ismerik ki magukat, és nem tudják egyértelműen megmondani, kik a homoszexuálisok, kik a transzneműek, vagy hogyan nevezik azokat, akik mindkét nemhez vonzódnak.

Szexuális irányultság szerint 4 csoportról beszélhetünk:

  • a heteroszexuálisok az ellentétes neműekhez vonzódnak
  • a homoszexuálisok a saját nemükhöz
  • a biszexuálisok mindkét nemhez
  • az aszexuálisok pedig semelyikhez igazán

Miért ítéli el a társadalom a másságot?

A témáról nehéz beszélni, hiszen oly sok előítélet és félreértés kapcsolódik azokhoz az emberekhez, akik nem heteroszexuálisok. Sokan idegenkednek tőlük, megbélyegzik őket, pedig a 21. században már túl kellene lépni ezen.

Ha belegondolunk, hogy a történelem folyamán is hány homoszexuális, biszexuális ember élt, közöttük nem is egy híres alkotó is volt, akkor beláthatjuk, hogy teljesen természetes dolog az is, ha valaki nem az ellentétes nemhez vonzódik.

Az ókori Görögországban teljesen elfogadott volt a melegek kapcsolata, eleve a leszbikus szó egy görög költőnő, Szapphó nevéhez fűződik, aki Leszbosz szigetén élt, s itt írta vággyal fűtött verseit szerelméhez, egy másik nőhöz.

A kereszténység elterjedésével azonban a homoszexuális embereket egyre többször üldözőbe vették, bántották, sőt a 20. század elején még mentálisan betegnek, szociopatáknak is tartották őket, és Dr. Evelyn Hooker pszichológus kísérlete kellett ahhoz, hogy ez megváltozzon.

A kísérlet

A kísérlet az 1950-es években zajlott az USA-ban. A doktornő 30 hetero- és 30 homoszexuális férfit kért meg arra, hogy pszichológiai teszteket töltsenek ki. A kapott eredményeket megmutatta a többi pszichológusnak, akik nem tudták eldönteni, melyek származnak a “betegektől”, hiszen az eredmények közel egyformák voltak.

Így bizonyosodott be, hogy a homoszexualitás nem mentális betegség, és nem is szabad hátrányosan megkülönböztetni a melegeket. Napjainkban elfogadóbbak már az emberek, jobb, ha nem ítélkezünk senki felett.

(Szponzorált tartalom)