keresés menü

Nincs ötleted a farsangi jelmezre? Legyen bűvész a gyerkőc

Az iskolákban, óvodákban kezdődik a farsangi időszak, ilyenkor a gyerekek hetente képesek új ötlettel előrukkolni, hogy minek szeretnének beöltözni. A télűző hagyomány mellett ez különösen élvezetes program, hiszen van játék, tánc, dínom-dánom, de a főszerep mégis a jelmezé.

Még kisiskolás korban is nagy szerepet kap, hogy valaki más bőrébe bújhat az ember fia-lánya. Sok anyuka olyan kreatív, hogy maga készíti el a kívánt álruhát, de ma már számos mesehős öltözékét meg lehet vásárolni / kölcsönözni. A Játékliget munkatársai megmutatják, hogy milyen módszerekkel válhat a legkisebbekből is igazi bűvész – nem csak farsankor.

Valahol a varázslat és a valóság között

A bűvészek már-már varázslók. A felnőtteket is gyakran ámulatba ejtik mutatványaikkal, amiket nagyon-nagyon sokáig gyakorolnak. Egy-egy rövid trükk mögött számtalan óra gyakorlás áll, így a kitartás nagyon fontos tulajdonsága annak, aki bűvész szeretne lenni. Márpedig trükk nélkül csak félig bűvész a bűvész. Persze, nem kell egy félórás műsort levezényelni, de 2-3 könnyebb mutatvánnyal megpróbálkozhatnak akár az ovisok is. A szorgalmasaknak ezáltal a finommotorikája, koncentrációja is fejlődik, amellett, hogy élvezik. Erősíti az önbizalmat és a fellépést / beszédet mások előtt, ami sok embernek még felnőttkorban is meglehetősen nehézkes.

A Játékliget bűvészszettjeivel mindenki igazi mágus lehet, érdemes szétnézni a kínálatban.

Trükkök 

Vannak klasszikus elemek, amiket már biztosan láttatok ti is: kártyatrükkök, csomókioldás, stb. Ezek még nem olyan bonyolultak, viszont kellően látványosak, amivel már sikereket lehet elérni. A kulcsa viszont a rengeteg gyakorlás. És nemcsak ám az attrakció összes mozdulatát kell számtalanszor ismételni, hanem az előadásmódot, a fellépést is.

Vannak olyan bűvészdobozok, amik konkrétan a színpadi jelenlétre is adnak kész mondatokat, segítve ezzel a gyermek fellépését. Igazán különleges a Rubik-kocka használata a produkcióban, hiszen azt sokan ismerik, a felnőttek közül biztosan többen megpróbálkoztak a kirakásával. Választhattok olyan dobozt, ami a kocka segítségével segít elvarázsolni a közönséget. A szett megtanítja, hogy hogyan kápráztassa el a nagyérdeműt a híres kocka zsugorításával vagy akár újdonsült gondolatolvasási képességével.

Főpróba otthon

Az éles fellépés előtt mindenképp tartson a gyermek bemutatót otthon, teremtsétek meg a hangulatot. Szolgálhat akár egy kislámpa reflektorként, legyen valaki konferanszié, aki a világhírű mutatványosnak átadja a színpadot. Készíthettek plakátot és jegyeket is, hogy még valóságosabb legyen a program. Dicsérd meg a gyermek kitartását és munkáját, amit belefektetett az előadásába, hiszen megérdemli.

(Szponzorált tartalom)