keresés menü

Mit kell tudnunk a web 3-ról?

Az internet jelenlegi változatához képest az online hálózatok következő generációja, a web 3 óriási fejlődést mutat. A napjainkban ismert internettel szemben, ami erősen centralizált alapokon működik, a web 3-ra már a decentralizáltság, és az azzal járó fokozott kiberbiztonság is jellemző.

Mit jelent a web 1.0?

A kétezres évek elejétől volt jellemző ez a rendszer. Ez volt az internet első változata, ahol az információáramlás még egyirányú volt. A felhasználók csak fogyasztották az információkat, de ők maguk nem állítottak elő és tettek közzé saját tartalmakat. Itt még statikus weboldalak alkották a hálózatot, az ezeken közzétett infókat tudták csak befogadni a látogatók.

Mi az a web 2.0?

Ebben a koncepcióban már a felhasználók által generált tartalmak jelentik a hálózaton megjelenő információk gerincét. A web 2.0-ban a közösségi média platformokon megosztott posztok, a tweetek és a videomegosztó oldalakra feltöltött filmek a meghatározóak. 

Itt már megjelennek a dinamikus weboldalak is, sőt, idővel ezek válnak uralkodóvá. Ennél a típusnál az előző szinthez viszonyítva megszaporodott számú interakciót láthatunk.

Milyen irányban fejlődik az internet?

A napjainkban fejlődő és kiépülő web 3 már a jelenlegi centralizált internettel szemben decentralizáltan fog működni. Emellett a rendszer már a kriptovaluták hatékony mozgását is biztosítja majd. A kriptovalutákról bővebben a CoinCash blogján olvashatsz

Ez a két fejlesztés biztosítja majd, hogy kizárhatók legyenek a web 2.0-ra jellemző hiányosságok. Egy merőben új módszert biztosít majd a hálózatokon megvalósuló adatforgalom számára, és ez az új szisztéma már az ismert kriptopénzek által használt rendszereken fog működni.

Miért lesz jó nekünk a web 3?

A decentralizált hálózat jelentősen megnehezíti a kibertámadások kivitelezését. De nem csak a hackerektől lesznek biztonságban az adataink, a nagyobb vállalatok sem férhetnek majd hozzá a személyes terünkhöz, sőt, a különböző állami szervek sem. 

Nem csak eltulajdonítani nem tudják majd az adatainkat, de cenzúrázni sem lesz lehetősége senkinek. Az egyre elterjedtebb kriptovaluták is nagyszerűen tudnak majd működni ezeken a hálózatokon. 

A harmadik fejlettségi szinten megvalósuló interneten teljesen más módon működhet a kriptovaluta kereskedelmének folyamata, de például az új rendszer a hirdetéseket is képes lesz átalakítani. A jelenlegi modell helyett, amiben az adataink határozzák meg, hogy milyen hirdetéseket osztanak meg velünk, az új elképzelés az, hogy a reklámok megtekintéséért fizetést kaphatnak a felhasználók. Már jelenleg is léteznek ilyen rendszerben működő platformok.

Egyre nagyobb az érdeklődés a decentralizált módon működő rendszerek iránt. A kriptopénzek és a blokklánc egyre ismertebbek a társadalomban, hiszen információink szerint ezek megoldást jelenthetnek a jelenlegi rendszerek hiányosságaira.

(Szponzorált tartalom)