keresés menü

Milyen gyerekbarát szolgáltatások vannak egy szállodában?

Majdnem minden szálloda büszke arra, hogy szolgáltatásait úgy alakította ki, hogy örömmel fogadhassa kisgyerekes vendégeit is. Elegendő-e ez, vagy szükséges-e valamivel kitűnni?

A wellness-szolgáltatásokat nyújtó szállodáknak minden esetben gondolniuk kell arra, hogy vendégeik kisgyerekekkel érkeznek, azaz egyfelől a belső tér tervezésénél, másrészt a kikapcsolódási lehetőségek kitalálásakor figyelembe kell venni, hogy nem csak felnőttek fogják őket igénybe venni.

Szabvány lehetőségek?

A Hotel Villa Völgy**** Eger szakértője szerint bizonyos létesítmények lényegében szabványosnak, majdhogynem elvárhatónak számítanak. Ilyen például a minden wellness-szállodában megtalálható gyermekmedence. 

Aki azonban úgy gondolja, hogy a gyermekmedence a felnőttek létesítményének kisebb és sekélyebb változata, az téved. A gyermekmedence tervezésekor a tervezőknek figyelnie kell arra, hogy egészen fiatal csecsemők, valamint néhány éves gyerekek egyaránt használni fogják azt, azaz a mélysége nem lehet egységes, ahogy a felhasználási cél sem: a kisebbek inkább üldögélnének a vízben, míg az idősebbek sokkal aktívabban használják a medencét. A berendezés sem mindegy: a fiatalabb bébik folyamatos felnőtt-felügyeletet igényelnek, az idősebbek már nem, ezért a játékok is lehetnek eltérőek.

Szabadtéren

Ide szokott még tartozni a játszótér: rendszerint modern játékokat használnak a gyerekek, hintázhat kicsi és nagy, de természetesen a fő felvonás valószínűleg a homokozóban zajlik majd: itt készül majd homoksütitől várfalig minden, a kóstolók nagy örömére, a várvédők őszinte sajnálatára.

Kóstolás

Ha már a kóstolók kerülnek szóba, érdemes megemlékezni arról, hogy természetesen az etetőszék is a szabványos felszereltség része, mégis sok segítséget nyújthat azoknak, akik elmulasztották elhozni a sajátjukat.

Zöld

A valódi attrakciót azonban a kiterjedt zöldövezet jelenti ebben a szállodában. Nem csak a hotel többhektáros, gondozott, öntözött parkja jelenthet csábítást, bár kétségtelen, hogy itt rengeteg gyermek elfér, akár egymás mellett is. Helyette egy ennél hatszorta nagyobb kiterjedésű parkot is érdemes megemlíteni. Az Érsekkert a város központjában hatalmas játszótérrel fogadja a látogatókat, de találhatók itt turisták is belföldről és külföldről egyaránt, akik élvezni fogják a különlegesebb körülményeket a játszótér mellett a sétányokon bandukolva, a szökőkutat vagy a halastavat szemlélve. És ez jelenti a luxust: egy város központjában kevés hely van zöldövezetre, szerencsére azonban Eger odafigyel arra, hogy minél több növény alakítsa az utcaképet, és így egyrészt tegyen a klímaváltozás ellen, másrészt adjon kellemes árnyékot séta közben.

Kimondható, hogy a szabványos elemekkel ellátott szállodák ma már nem elegendőek a megfelelő kiszolgálásra, a sikerre vágyó létesítményeknek ki kell használnia a környezetük adottságait is, hogy emlékezetesek legyenek.

(Szponzorált tartalom)