Egy hívatlan látogató vallomása

Szeretek rosszban sántikálni. Mi több, élvezem a veszélyt. Ám tudja, mit kedvelek még ennél is jobban? Az értékes zsákmányokat, melyeket portyázásaim során gyűjtök. Nem, ne gondolja azt hogy vadász vagyok! Én teljesen másban utazom. A emberek értékeire fáj a fogam. És most azt is elárulom Önnek, hogy hogyan szoktam megtervezni az “akcióimat”.

A terepszemle

Mivel az én “szakmámban” nem túl okos ötlet ajtóstól a házba rontani (sem átvitt, sem szó szerinti értelemben), így eleinte megmaradok a csendes megfigyelő szerepénél. Alaposan szemrevételezem a környéket, és kiválasztok néhány olyan házat, ami felkelti az érdeklődésemet annyira, hogy érdemes legyen vele foglalkozni. Kifigyelem, hogy kik élnek ott, és nagyjából milyen a napirendjük. Pár nap elteltével már tudni fogom, hogy melyik az az időszak, amikor nincsenek otthon. 

Mivel szeretem előre tudni, hogy megéri-e vásárra vinni a bőrömet, ezért néha különböző cselekhez is folyamodok. Például házaló ügynöknek adom ki magam, aki egy “kihagyhatatlanul jó ajánlat miatt” csengetett be. Persze ez nem mindig jön be, valaki simán elküld. Ilyenkor nem szoktam erőltetni a dolgot. Az mindig gyanús. Ellenben akadnak olyan hiszékenyebb emberek is, akik tétovázás nélkül beengednek. Persze azért az ritka, hogy magamra is hagyjanak odabenn, de ez nem zavar. 

Hadd emlékeztessem, hogy ez még mindig csak a terepszemle szakasza. Vagyis felmérem a ház belsejét, és magamban mérlegelek, hogy vajon megérné-e visszatérnem a tulajdonos vizslató tekintete nélkül. Közben természetesen arra is figyelek, hogy ne essek ki a szerepemből. Végül megköszönöm a rám szánt időt és – egyelőre – üres kézzel távozok.

Az akció

Néhány napig messzire elkerülöm a környéket, hiszen cseppet sem örülnék annak, ha valakinek feltűnne, mennyit ólálkodok errefelé. Amikor pedig végre visszatérek, megvárom, amíg mindenki elmegy otthonról. Végre eljött az én időm! A lehető legtermészetesebb módon megközelítem a bejárati ajtót, a feszítővas a kabátom alatt készenlétben. 

Várjunk csak! A múltkor még nem ez a bejárati ajtó volt itt! No mindegy, ez is csak azt jelenti, hogy a lakóknak nincsenek anyagi problémáik, hiszen egy ajtócsere nem filléres tétel. Szóval jó helyen járok. Előkapom a célszerszámomat, és elkezdem feszegetni az ajtót. Vagyis csak feszegetném. De meg sem moccan. Na jó, akkor legyünk egy kicsit durvábbak, jöhet egy jól irányzott rúgás? Aú, ez fájt! Most próbáljuk meg vállal! Semmi. Az ajtó meg sem moccan. 

Alaposabban szemügyre veszem, és hirtelen rájövök, mivel is állok szemben. Ez egy Nívó Biztonsági Ajtó, amit direkt az ilyen “látogatók” ellen szereltettek be, mint én. Már hallottam annyit erről a termékről, hogy tudjam: kár is tovább próbálkoznom, jobb, ha inkább gyorsan eltűnök, mielőtt valamelyik szomszédnak szemet szúrnék. 

Őszintén bevallom Önnek: nem minden akcióm sikeres. Ez sem volt az. A betörésbiztos ajtók mindig borsot törnek az orrom alá.

(Szponzorált tartalom)